Beszélgetés Szendi Gáborral

0
2251

„Engem maga az ember érdekel”

Nyugodt beszédstílusával, árnyalt humorú megfogalmazásával, nem kevés öniróniájával hamar belopta magát a gyógyszerészek szívébe, mivel az egyik „PatiCafé” patikusklub rendezvényén tettük fel Szendi Gábornak kérdéseinket.

 

Névjegy
Szendi Gábor programozó matematikus, forgatókönyvíró, dramaturg, pszichológus (ELTE), a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének volt tudományos munkatársa, klinikus, a paleolit táplálkozás szakértője. Programozó matematikusi diplomáját 1976-ban szerezte az ELTE TTK-n. Majd 1988-ban felvételizett az ELTE BTK pszichológia szakára. Klinikai szakpszichológusként szorongásos és depresszív zavarokban szenvedőket kezelt a SOTE Magatartástudományi Intézetének dolgozójaként, majd onnan 2007-ben elbocsátották. Azóta szabadúszó, magánrendeléseken fogadja pácienseit. 18 könyve és számtalan tudományos közleménye jelent meg. Saját honlapja van a www.tenyek-tevhitek.hu címen. A Paleolit Életmód Magazin és a Paleo Konyha lapok főszerkesztője és társtulajdonosa.

  • A neved után az szerepel: programozó matematikus, pszichológus, író, dramaturg, a paleolit táplálkozás szakértője. Mikor kicsi voltál, reggel megkérdeztek téged, Gáborka, mi leszel, ha nagy leszel? Ezt így mind elsoroltad?

– A könyvkötő kimaradt, arra büszkébb vagyok, mint a programozó matematikusra, de azért a programozás is ment nekem. Sőt! Féltem tőle, hogy élvezem. Úgyhogy állandóan leneveltem magamat, hogy ne élvezzem, mert még ott ragadok. Aztán lett belőlem dramaturg, forgatókönyv író. Nemeskürty istván indított egy 3 éves forgatókönyvíró iskolát és oda felvettek. Egyébként egész életemet a mázlik sorozata jellemzi. Aztán feloszlatták a Társulás stúdiót, akkor lettem könyvkötő. Mindezt otthon, feketén, papíron ipari alpinista voltam. Azt gondoltam, nem szeretnék olyan állásba menni, ahol reggel be kell menni, blokkolni és este meg hazamenni. Fél napot olvastam, fél napot könyvet kötöttem. Nem volt ez szakmám, csak úgy beletanultam. Antikváriumoknak kötöttem, ill. fakszimilébe – persze illegálisan – régi pszichológiai könyveket adtam ki. Utólag derült ki, hogy volt egy III/3-as ügynökünk is, aki nyilván jelentgetett, de mert politikával nem foglalkoztam, békén hagytak.

  • Hogyan jött a gondolat, hogy pszichológus legyél?

– Hát így, hogy olvasgattam a könyveket. Volt egy másik fontos löket is. Édesapámat kivégezték ’58-ban. Nem volt forradalmár vagy ellenálló, csak magas rangú katonatiszt, aki végülis a leszámoláskor képbe került. Így anyukám egyedül nevelt fel minket a bátyámmal. Anyánk állandóan kórházakban volt, és nagy volt a nyomor. A hányatott gyerekkor persze ambiciózus felnőtteket teremthet. Fiatal felnőttként a mamámtól kénytelen voltam elköltözni, mert a barátnőmmel nem ment vele az együttélés. Aztán meg is halt, ráadásul hátrahagyott egy kis bűntudatot, hogy én is belejátszottam ebbe. De így utólag is azt gondolom mint pszichológus, hogy nincs mese, fel kell nőni, és le kell válni a szülőről. Lényeg az, hogy állandóan mindenféle pszichoszomatikus tünetem volt. Ez jó iskola arra, hogy az ember saját magán megtapasztalja, hogy van ilyen is. Egy pszichológus könyvterjesztőm mondta, hogy ez lelki eredetű. Egy nagyon jó pszichológust talált nekem, aki ma már egy nagy koponya a magyar pszichológuséletben. Nekem nagyon megtetszett az, hogy én ott okoskodtam, ő meg ezt úgy hagyta, megfejtettem magamat, ő meg bólogatott. Arra kezdtem gondolni, hogy én is tudnék a másik székben ülni. Sőt! Mintha jobban is csinálnám, mint ő. A barátnőm is járt hozzá, és ő is pszichológus lett. Ez az ember tudott valamit. Akkor még könyvkötő voltam, délelőtt pszichológiát olvastam, jegyzeteltem, később az egyetemen ez nagyon jól jött, hogy voltak kijegyzetelt könyvek, és délután meg kötöttem a könyvet. Mindig csak annyit kötöttem, hogy meg tudjak élni. De egyre inkább éreztem, hogy nagyon élvezetes ez az élet, de nem szeretnék könyvkötőként megöregedni. Akkor jelentkeztem a pszichológia szakra.

  • Elvégezted az egyetemet, és utána kerültél a SOTE-ra, a Magatartástudományi Intézetbe. S ott valami történt, ami megosztotta a társadalmat, vagy téged tett megosztóvá.

–Ez megint egyszerűen szerencse volt. Akkoriban jött divatba a pánikbetegség, ma már én azt mondom, hogy ilyen nincs is. De akkor én is elhittem, hogy van, erről írtam a szakdolgozatomat. Kopp Mária foglalkozott akkor ezzel, ő volt a témavezetőm, és pont, amikor lediplomáztam, alakította meg a Magatartástudományi Intézetet, és engem is felvett. Ez megint egy óriási mázli, mert ide nagyon nehéz volt bejutni. Kutattam, elkezdtem terápiákat végezni, ott az teljesen önkéntes volt. Ha egy embert se vállaltam volna, akkor se nagyon szóltak volna. Ilyen jó kisfiú vagyok sokáig, mint a kiskutya, aki szereti a gazdit, aztán egyszer csak megharapja. De azt még nem tudni előre. Én mindig mindenhol kilógtam, itt nem akartam kilógni. Én voltam a faliújság felelős, mindenféle funkciókat elláttam, lelkes voltam, szívtam magamba a tudományt, és nagyon nagyra tartottam a pszichiátriát. Nekem akkor tudománynak tűnt. Bár a pszichológusok mindig azt mondják, hogy a lélek, a pszichiáterek meg, hogy az agy. Van egy ilyen szembenállás. Egyre inkább felmerült bennem, hogy minek gyógyszert adni arra, amit meg lehet oldani másképpen is. Sőt, egyre több olyan páciensem volt, aki évek óta szedte az antidepresszánst a pánikbetegségére, a szorongására, de nem javult. Akkor kezdett egy olyan gyanúm támadni, hogy ezek a szerek nem hatnak, vagy legalábbis egyesekre nem hat. Engem mindig az érdekel, hogyan lehetne a dolgokat másképp megközelíteni. Hátha nem úgy van, hátha másképp kéne ezt a dolgot látni.

Amikor a placebokutatással kezdtem foglalkozni, kezembe került Irving Kirsch elemzése, miszerint az antidepresszánsoknak csak placebohatása van. Hamarosan kiderült, hogy a placebohatáson túl rengeteg súlyos és veszélyes mellékhatásuk is van, pl. fokozzák az öngyilkossági kockázatot, vagy közömbössé ik a pácienst. Írtam erről egy tanulmányt, arra gondoltam, tudatnom kell ezeket az ismereteket a pszichiáterekkel, de a tanulmányomat annak ellenére nem közölték, hogy Buda Béla is támogatta. Akkor megírtam a Mozgó Világnak, ahol megjelent, és akkor tört ki a botrány. Erre megírtam a nagyközönség részére a Depresszióipar című könyvemet, majd létrehoztam egy website-ot, ami a mai napig élő kapcsolatot jelent az olvasóimmal. Két év alatt odáig fajult a helyzet az intézetben, hogy felmondtak nekem. Ez egy nagyon fontos időszak volt az életemben, mert ez idő alatt értettem meg azt, hogy soha nem intézményeket kell meggyőzni vagy kikezdeni, hanem az egyes embereket kell tájékoztatni.

  • Ha a szakmától nem is kapsz elismerést, azért az olvasóktól igen. Ők imádnak. Az a visszajelzés elegendő neked, vagy hiányolod ezt a szakmától is?

– Úgy vagyok ezzel, ha a szakma nem érdeklődik énirántam, akkor nekem szintúgy megvan a véleményem a szakmáról. Én a tudományos igazságokat írom meg, amit a legújabb kutatásokból és szakpublikációkból merítek. Mivel szintetizáló típusú vagyok, ezeket összefüggéseiben hozom és látom. Az szerintem sokatmondó, hogy 2007-ben elbocsátottak az egyetemről, és azóta írtam 17 könyvet, előtte meg egyet, a Depresszióipart. Rám fordítva hatnak a dolgok.

  • Könnyű élni egy pszichológussal? Könnyű, mert megmondod, hogy mit szeretnél, vagy nehéz, mert az ember érzi, hogy előtted van, a veséjéig látsz, hogy azt is tudod, hogy mit gondol?

– Nem, a saját vesémig se látok, ez egy téves elképzelés, amit a pszichológusok terjesztenek magukról, mert jó fürödni a csodálatban. Viszont az emberek beszédéből sok mindenre rá lehet jönni. Az a legveszélyesebb, ha valaki otthon vagy a barátai közt pszichológus akar lenni. Ezt nem szabad.

  • Nem kezded el rögtön analizálni, akivel beszélgetsz?

– Nem, én még a pácienseimet sem analizálom. Ez a nyomozósdi teljesen téves. A modern pszichológia azt mondja, hogy minket nem érdekel a múlt. Jönnek az emberek és mondják, hogy ők már oda-vissza tudják csecsemőkorig az életüket, de még mindig szoronganak. Az igazi pszichológia azt kérdezi, hogy mi van itt és most, mi van most az agyában valakinek. Nem az okok, hanem a megoldások érdekelnek.

  • A pszichológiából hogy jött a paleolit?

– Gyakorlatilag ez teljesen természetes. A történet ott kezdődik, hogy én zsíros kenyéren nőttem fel. Ez egyébként engem mindig meglep, hogy ezek szerint fel lehet ezen nőni, és nem is lesz hülye, elbutult az ember. De azért amikortól lehetett, igyekeztem egészségesen élni. Aztán, amikor kutató lettem, olvasgatni kezdtem a táplálkozástudományi kutatásokat. Csodálkozva láttam, hogy sokminden épp fordítva van, mint ahogy az orvostudomány, a közegészségügy vagy a dietetika állítja. Cikkeket kezdtem erről írni, s közben összeállt a fejemben egy új táplálkozás- és betegségelmélet. A kiadóm egyszer megkérdezte, hogy miről írnám a következő könyvemet. A nyugati társadalom táplálkozás kritikájáról, mondtam. Én akkor azt hittem, hogy rajtam kívül ezt 1-2 ember fogja olvasni, ki a fenét érdekel a táplálkozástudomány kritikája, már a címe is unalmas. Ahogy beleástam magam a szakirodalomba, akkor beleütköztem a paleolit táplálkozásba. Azt láttam, hogy ez az irányzat, amiről eddig én nem is tudtam, ugyanazt mondja, amit én. Nem kell gabonaféléket enni, nem kell finomított szénhidrátokat enni, vissza kell térni ahhoz az „üzemmódhoz”, amire az embert az evolúciója felkészítette. Ennyi a paleo lényege. A paleolit táplálkozás kétféleképpen vezethető le. Az egyik tapasztalati, hogy elmegyünk a természeti népekhez és megnézzük, ők mit esznek. Ha 238 természeti népnek ismerjük az étrendjét, akkor abból leszűrhetők, hogy milyen elvek azok, amik az emberi táplálkozást jellemzik. Egy fontos elv, hogy azt eszik, ami a környezetükben nő, tápláló és nem mérgező. A másik megközelítés tudományos, ezt követtem én. A haladó táplálkozástudományi kutatások szerint az állati zsírok ártalmatlanok, a finomított szénhidrátok, a tej és a növényi olajok pedig valóban okai a nyugati civilizáció betegségeinek. Úgy jutottam el tulajdonképpen a paleo táplálkozáshoz, hogy a saját egészségemet akartam megóvni.

  • Sikerült?

– Igen. 62 éves leszek, semmilyen betegségem nincsen, és semmilyen gyógyszert nem szedek. Csak vitaminokat, de azt sokat.

Dr.Szarvasházi Judit
főszerkesztő-gyógyszerész