A gyógyszerészet szíve a gyógyszertárban dobog – 4. rész

0
263
Fotó: leaf © 123RF.com

A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) egyike a 12 hivatásrendi köztestületnek, s mint ilyen, kötelessége, hogy a gyógyszerészi hivatás egészének szakmai, etikai, gazdasági és szociális érdekeit képviselje, és mindezt a közérdekkel összhangban, a társadalom – és kiemelten a betegek – jogos érdekeinek mentén érvényesítse. Megkérdeztük az MGYK megyei szervezeteinek elnökeit, hogy ők mit tartanak fontos üzenetnek elmondani a betegek, az olvasók, a lakosság részére.

Dr. Csapó Konrád
MGYK vármegyei elnök
Csongrád-Csanád vármegye

Helyes termékhasználatban segítem a betegeket, együttműködve az orvossal

Gyógyszerészként mindenképpen sokat tudunk segíteni a betegeknek a terápia menedzselésében, a gyógyszerek áttekintésében, a megfelelő és biztonságos alkalmazásban. Erre épül a gyógyszerészi kamara által indított SZEBB-program is. Aki igényli, azzal a gyógyszertárban hosszabban átbeszélem a saját gyógyszerelését, hogy melyik gyógyszert mire szedje, vagy mire kell odafigyelnie a terápia során. A betegek egészségtudatosságának kialakítása számomra kulcsfontosságú. Például előfordul, hogy a beteg „rajta felejtődik” egy gyógyszeren, ilyenkor a termék értékesítése során célzott kérdésekkel igyekszem felismerni és segíteni, hogy hogyan tudja tudatosabban és biztonságosabban alkalmazni a terméke(ke)t. Emellett említhetném a különböző vitamin- és ásványianyag-tartalmú készítményeket is. Sokan úgy vélik, ha magasabb hatóanyag-tartalmú terméket választanak, akkor az a számukra kedvezőbb lesz, ugyanakkor figyelmen kívül hagyják a párhuzamosan alkalmazott termékek vitamin- és ásványianyag-tartalmát, ezért könnyen előfordulhat, hogy azt túladagolják, amely során nem várt mellékhatások is jelentkezhetnek. A felgyorsult világunkban számos helyről szerezhetünk információt, de annak hitelessége sokszor kérdőjeles. Rendszeresen biztatom a betegeimet, hogy merjenek kérdést feltenni a saját egészségükkel kapcsolatban. Önkényesen ne változtassanak terápiát, előtte mindig forduljanak szakemberhez. Előfordult, hogy nem tudták, hogyan mérjenek vérnyomást, vagy hogyan kell vezetni az orvos által előírt vérnyomásnaplót. Amellett, hogy elmondom nekik, igyekszem a gyakorlatban is bemutatni a lépéseket. A megfelelően vezetett vérnyomásnapló alapján könnyebben tud a kezelőorvosuk is gyógyszeres terápiát kialakítani. Munkám során dolgoztam kisebb vidéki településen is, az itt élő lakosság általában ritkábban tud találkozni az orvosával, ők különösen igénylik, hogy olyan egészségügyi szakemberhez tudjanak fordulni, aki segíti a gyógyulásukat, a terápiájukat, akár az egészség megőrzésében, akár annak fenntartásában. Különösen fontosnak tartom gyógyszerészként, együttműködve az orvossal, a betegek termékhasználata során a terápiás hibákat kiküszöbölni, elősegítve a szükséges, eredményes és biztonságos termékhasználatot. Bízom benne, hogy a betegek is bizalommal fordulnak a gyógyszerészükhöz.

A cikk a Patika Magazinban jelent meg. Keresse minden hónapban a gyógyszertárakban!

2024. május

A 4. rész további interjúi:

Dr. Szalay Annamária PhD, MSc.
MGYK vármegyei elnök
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye

Dr. Ádám György
MGYK vármegyei elnök
Nógrád vármegye

A sorozat további részei:

1. rész

2. rész

3. rész