Új koronavírus – új tudományos eredmények

0
743
Fotó: pixabay.com

Az új koronavírus (SARS-CoV-2) hatására soha nem látott ütemű tudományos kutatás indult meg. A tízezer nél is több új tudományos közlemény fontos kérdésekben hozott az eddigiekhez képest eltérő nézeteket, szakértői szemléletváltást.

A korábbiaktól eltérő, új ismeretekből kiemelkedik a tünetmentes fertőzők szerepe és a levegővel (aeroszollal) való terjedés. A levegő szerepéről, a maszkviselésről, a távolságtartás szabályairól – összességében a biztonságra törekvő magatartás fontosságáról szóló új ajánlásokat Makara Gábor akadémikus foglalta össze.

A Covid-19-járvány immár hatodik hónapja tart. Ha visszagondolunk arra, mit olvastunk, hallottunk a járványról február és március folyamán, majd összehasonlítjuk a ma olvasottakkal, akkor előfordulhat, hogy nem értjük, miért változott néhány ajánlás az ellenkezőjére.

Fotó: pixabay.com

Az ok: hatalmas változások zajlanak a világban, aminek részeként változott a járvány szakmai megítélése is. Még az Egészség ügyi Világszervezet (WHO) egyes szakmai ajánlásai – például a maszkviselésről vagy a vírustesztelésről szóló – is gyökeresen megváltoztak. Még márciusban is az influenzajárványokban szerzett, évtizedekkel korábbi ismeretek domináltak. Emellett a kezdeti időszakban a szakmai véleményeket is befolyásolta az egész világon jelentkező hiány, hiszen, mint kiderült, sehol nem volt elegendő mennyiség a védekezéshez szükséges eszközökből, vegyszerekből, gyógyszerekből, és a szakértelem is hiányzott.

Az új koronavírus (SARS-CoV-2) elleni küzdelem részeként soha nem látott ütemű tudományos kutatás indult meg, mostanára már tízezernél is több új tudományos közlemény jelent meg, vált szabadon hozzáférhetővé az interneten, és hozott szakértői szemléletváltást fontos kérdésekben. a korábbiakhoz képest eltérő, új ismeretek közül ki emelkednek a tünetmentes fertőzők szerepéről és a levegővel (aeroszollal) való terjedésről szólók, amelyek alapvetően meghatározzák a levegő szerepére, a maszkviselésre, a távolságtartás szabályaira – öszszességében a biztonságra törekvő magatartás fontosságára vonatkozó legfrissebb nézeteket.

Tünetmentes terjedés
Korábban nem ismert, jelentős különbségeket fedeztek fel az influenza és a Covid-19-megbetegedés terjedése között.
• Az újkoronavírus-fertőzés lappangási ideje hosszabb, mint az influenzáé.
• A fertőzött egyén tünet nélkül vagy a tünetek megjelenése előtt 1-2 nappal is továbbadhatja a fertőzést.
• A terjedési láncban vannak nehezen felismerhető közvetítők is. Ez jelentős
különbség az influenzához képest, és megnehezíti mind az egyéni, mind a szervezett járványügyi védekezést.
A betegség észlelésekor már a tünetek megjelenése előtti 2-3 nap kontaktusait is vizsgálni kell, és azonnali cselekvésre lenne szükség, mert már 1-2 napos késlekedés is a fertőzési lánc terjedését okozhatja.
• Ez az új ismeret lehet az egyik magyarázata annak, hogy ez a járvány észrevétlenül is terjed.
Sokkal több embert kell megvizsgálni, köztük tünetmenteseket is, ha célzott intézkedésekkel akarjuk a fertőzési láncot megszakítani.

Maszkviselés
Az újabb kutatások kimutatták: a maszkok mind a viselőjüknek, mind a többi embernek védelmet nyújtanak, és megfelelő használat mellett anyaguktól függően változó, de jelentős mértékben akadályozzák a vírus átjutását.

A fertőzés terjedésének valószínűsége zárt térben

A fizikai távolságtartás másfélkét méteres mértékét a nagyobb cseppecskék ülepedési távolsága alapján állapították meg, az aeroszollal való terjedés megakadályozására azonban ez a távolság kevés. Az aeroszol több méter távolságra is eljut, és zárt térben nagyon lassan tűnik el, a lebegő, láthatatlan részecskék órákon át jelen lehetnek.

Egy japán kutatás szerint zárt térben a fertőzés átvitelének esélye 18,7-szer nagyobb, mint nyílt térben. Jelenlegi tudományos ismereteink szerint nagyon kicsi a valószínűsége, hogy a járvány belátható időn belül magától megszűnjön. Ha pedig hónapokig vagy évekig velünk marad, akkor érdemes mind egyéni, mind pedig társadalmi szinten alkalmazkodni a tartós védekezéshez, minimalizálva a fertőzés valószínűségét, kerülve a kisebb vagy nagyobb kockázattal járó viselkedési formákat, a járvány elleni védekezés ismert elemeinek – a maszkviselésnek, a fizikai távolságtartásnak, a gyakori kézmosásnak – pedig mindennapjaink részévé kell válniuk.

Forrás: MTA