Egy nagyléptékű amerikai kutatás szerint azok az idősebb, egészséges súlyú nők, akik a hasuk helyet a combjukra híznak, védettebbek a szívbetegségektől.
A világon elsőként dolgozott ki a könnymirigy-vezetékrendszer működésének tanulmányozására alkalmas, így a száraz szem betegség sikeres kezeléséhez hozzájáruló módszereket a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) szemészeti klinikájának igazgatója, Tóth-Molnár Edit - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.
Dr. Balogh András miskolci gyógyszerész hívta fel a figyelmemet egy fiatal, ambiciózus énekesre, aki a maga erejéből, a tehetségével, munkájával, szorgalmával, egyedül,...
A hosszú távú Covid-19-„betegség” először a közösségi támogató csoportok körében, majd később a tudományos és orvosi közösségekben vált széles körben elismertté. Ez...
A zsiradékok egy háromágú villához hasonlóan elágazó glicerinből és a hozzá kapcsolódó zsírsavakból épülnek fel. Maguknak a zsírsavaknak az alapját pedig egy...
Többen küzdenek ebben a tavaszi időszakban fáradtsággal, ernyedtséggel.
Tél vége, tavasz van, fáradtak, nyűgösek vagyunk, nincs kellő energiánk, várjuk...
Többen küzdenek ebben a tavaszi időszakban fáradtsággal, ernyedtséggel.
Tél vége, tavasz van, fáradtak, nyűgösek vagyunk, nincs kellő energiánk, várjuk...
Napjainkban egyre nagyobb a jelentősége a terápiás állatok nyújtotta kiegészítő kezeléseknek. Önmagában a házi kedvencek tartása is felértékelődött az utóbbi években, számos...
A cukorbetegség igen alattomos kór, ugyanis gyakran nem okoz tüneteket, ha pedig mégis, akkor sokszor már késő, és valamilyen szövődmény kialakult. Ha...
„Tündéri május lombot fakasztó, / könnyű felöltőt szegre akasztó, / légy üdvözölve szívet fakasztó, emlék-marasztó…” – írta Ady Endre Május című versében,...
Igen sok ember megtapasztalja a lábszár viszketését. Vannak azonban olyan figyelmeztető jelek, amelyek azt feltételezik, hogy nem egyszerű bőrszárazság okozza a tünetet....
Egy nagyléptékű amerikai kutatás szerint azok az idősebb, egészséges súlyú nők, akik a hasuk helyet a combjukra híznak, védettebbek a szívbetegségektől.
Eddig néhány kutatás azt sugallta, hogy a metabolikus szindróma más elemeit nélkülöző elhízás akár még az egészséges kategóriába is sorolható, ez az...
A kávé fogyasztása csökkenti a krónikus májbetegségek kialakulásának kockázatát - állapították meg brit kutatók, akik a BMC Public Health orvosi folyóiratban publikálták...
Eljött az az időszak, amikor mindenki lehetőleg villámsebességgel szeretne megszabadulni a fölös kilóitól, ezért különféle gyorsdiétákat, csodamódszereket választ. Ezekkel azonban a szervezetünket...
A glaukóma a látásvesztés egyik vezető oka, így fontos, hogy tisztában legyünk a hajlamosító tényezőkkel. Prof. Dr. Holló Gábor, a Szemészeti Központ...
A középfül-gyulladás inkább a téli hónapok betegsége, nyáron elsősorban hallójárat-gyulladás miatt fordulnak orvoshoz a betegek – mondja dr. Holpert Valéria...
Kötőhártya-gyulladás több okból is jelentkezhet. Allergiaszezonban gyakori, hogy az allergén pollenek okozzák. Tüneteiről és kezeléséről dr. Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész, allergológust, a...
A pajzsmirigybetegség főként nők körében gyakori. Bármilyen életkorban előfordulhat, de szülés után és a klimax idején hormonális hatásokra sokan tapasztalják kellemetlen...
A feledékenység és a különböző memóriagondok egyre gyakoribbá válhatnak az idő folyamán, ám van, hogy kezeletlen hipertóniát is jelezhet, hiszen a tartós...
Nemcsak a bőrünk, de a szervezetünk számára is vészhelyzet a hőség, amely az előrejelzések szerint a következő napokban várható. A Magyar Kardiológusok...
Nem a megfelelő gyógyszert, nem az előírt dózisban vagy túl rövid ideig szedjük. Az antihisztaminok szedésével kapcsolatban felmerülő gyakori problémákat dr. Augusztinovicz...
Légmell kialakulhat traumás sérülés, nagy megerőltetés miatt, de az intenzív növekedés időszakában is előfordulhat. Arról, hogy mitől alakulhat ki légmell, és a...
Testünk 2-4 millió verejtékmirigye felel hőháztartásunk szabályozásáért és gondoskodik arról, hogy a szervezet ne melegedjen túl akkor sem, amikor a hőmérő higanyszála...
Mélyvénás trombózis, tüdőembólia, pitvarfibrilláció - pár olyan állapot, melyek terápiájában kiemelt szerepet kap az antikoaguláns, azaz a véralvadásgátló kezelés. Azonban fontos tudni,...
Nagyon sokféle betegség tartozik a szív- és érrendszert érintő kórok csoportjába. Néhányat kiragadva ezek közül: szívinfarktus, mellkasi fájdalmat (angina pectoris) okozó koszorúér-szűkület,...
Egy-egy kor aktuális testtrendjét a kifutók modelljei képezik le, mutatják meg a legnyilvánvalóbban. Ám a 90-es évek anorexiára hajazó divatos testképe sem...
A fülzsír nagyon fontos funkciót tölt be a fülben, ám nem megfelelő ápolás mellett mennyisége oly mértékben felhalmozódhat, hogy füldugulást, halláscsökkenést, fülzúgást...
Az agyalapi mirigy a legfontosabb endokrin szervünk, nem hiába hívják a hormonrendszer karmesterének. Éppen ezért zavarai igen szerteágazó gondokat okozhatnak, attól függően,...
Arról, hogy milyen az ideális és szép test, megoszlanak a vélemények. Szerencsére, hiszen, ahányan vagyunk, annyifélék is. Mindenkinek más a szépségideálja, így...
Mindannyian folyamatosan szerepeket játszunk, de persze nem elsősorban a színházi értelemben. Sőt a szerepjátszásnak csak bizonyos esetekben van negatív felhangja, főleg, ha...
Sokunk érez gyakori vágyat az édességek iránt, míg mások a sós ételek, pizzák, sajtok, ropogtatnivalók után sóvárognak. Ez utóbbira kevesebb figyelem irányul,...
Az ember alapvetően társas lény, igényli, hogy kapcsolódni tudjon a másikhoz, ezáltal a személyes tér jelentősége felértékelődik. A másik oldalon viszont a...
Világszerte legalább 65 millió embert érint a hosszú Covid és az esetszám napról napra nő. Intenzív kutatások eredményeként sikerült feltárni az állapottal...
Minden egyes lépésnél a testsúlyunk 1-1,5-szerese nehezedik a talpunkra, míg futásnál ez még ennél is több: súlyunk 3-4-szerese. Egy átlagos nap során...
Előfordul, hogy ugyan már jóllaktunk, mégis tovább folytatjuk az étkezést.
Üres főzeléket fogyasztunk ebédre, miközben egy tányér lasagnéról álmodozunk,...
Százszázalékos biztonsággal működő gombamegelőző tippek nincsenek, azonban sokat lehet tenni azért, hogy csökkenjen a lábgombásodás esélye.
A gombásodással járó...
Mindennapjaink során a legkülönfélébb módokon és helyzetekben tapasztaljuk meg, hogy mennyire egyszerű, mennyire kézenfekvő az aktuális többséghez csatlakozni. Úgy tenni, úgy beszélni,...
Keresse ingyenes magazinjainkat a gyógyszertárakban!
Figyelem! Az oldalon található információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik a szakszerű orvosi véleményt. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. ElfogadásTöbb...
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.