A választás korlátai – Információ és racionalitás a döntéseinkben

0
387

Szeretjük azt gondolni, hogy életünk döntéseit alapvetően racionális módon hozzuk meg. Legyen szó akár az igazán nagy kérdésekről, mint továbbtanulás, családalapítás, munkahelyváltás, vagy kisebb jelentőségű ügyekről (hová menjünk nyaralni, mi legyen a jövő heti menü, mit vegyünk a gyerek születésnapjára), mérlegelni igyekszünk a pró és kontra érveket, végigvenni lehetséges következményeket, hogy aztán hirtelen felindulásból válasszunk egy lehetőséget. Magunk sem tudjuk észérvekkel megindokolni, miért, egyszerűen csak azt érezzük jobbnak.

Mert bár a racionálisdöntés-elmélet fontos kutatási terület, és sok társas jelenség, folyamat megértéséhez nyújthat segítséget, pontosan tudjuk, hogy önmagában nem képes előre jelezni, de még teljesen megmagyarázni sem az egyének választásait. Egy nagyobb sokaság viselkedése, döntései valószínűségi alapon már jobban modellezhetők, részben statisztikai eszközökkel, de az egyes ember konkrét választásai csak a racionális érvek figyelembevételével aligha megjósolhatók.

Hisz mindennapi tapasztalatunk, hogy a patikamérlegen egyensúlyozó észérvek mellett szinte minden döntési helyzetben szót kérnek az érzelmeink, indulataink, a magunk által is irracionálisnak tekintett vágyaink, vagy épp csak a személyes ízlésünk. Tudjuk, hogy el kellene fogadnunk az új állást, de elborzaszt a gondolat, hogy épp abban a műhelyben vagy irodában kell majd töltenünk a napjainkat. Tudjuk, hogy este kilenckor nem lenne szabad franciakrémest ennünk, de van az a vágyakozás, amely felülírja a józan ész intelmeit. Miközben persze épp elégszer döntünk racionális szempontok alapján ahhoz, hogy ezen szempontok igenis fontosak legyenek.

Mitől racionális egy döntés?

Jon Elster norvég társadalomtudós A társadalom fogaskerekei című könyvében azt írja, hogy a racionális döntésnek három alapvető kritériuma van:

• Először is a cselekvő egyén gondolja úgy, hogy a választott cselekvés a legjobb eszköz az általa vágyott állapot elérésére. Lehet, hogy kívülről nézve, valamiféle objektív kritériumok szerint nem is az, de ettől a döntés még lehet racionális, ha maga a cselekvő szubjektíve annak véli. Ha őszintén hiszek benne, hogy a zenei karrier és a vele járó hírnév és vagyon legbiztosabb útja az utcazenéléssel kezdődik, akkor részemről racionális döntés lehet kiülni a sarokra gitározni. Akkor is, ha a családom nem pont így látja.

• A második pont (amely azért némileg árnyalja az előzőt), hogy a rendelkezésre álló információk alapján a döntésemet racionálisnak tekintő vélekedésnek megalapozottnak kell lennie. Az előző példával élve: utcazenélni azért észszerű számomra, mert sok mai sztárról tudom, hogy így kezdte, és eddig csak olyan utcazenészekkel találkoztam, akik még ugyan nem sztárok, ám még lehetnek azok, és addig is láthatóan megélnek ebből a tevékenységből.

A harmadik kritérium pedig az, hogy optimális mennyiségű információ álljon rendelkezésre, azaz se túl sok, se túl kevés. Mert a túl sok információban könnyű elveszni, hiszen nehéz kiszűrni a lényeges elemeket a kevésbé lényeges vagy újdonságérték nélküli (redundáns) tudáselemek közül. A túl kevés információ pedig érthető módon megalapozatlanná tesz bármilyen döntést, ami a szerencsejátékban teljesen normális, de életünknek igen kis részét töltjük mondjuk a rulettasztal mellett, már ha egyáltalán. Vagy a példánál maradva: ha korábban csak filmekben láttam utcazenészeket, nehéz lesz érvelnem amellett, hogy micsoda kiugrási lehetőség is lenne ez a számomra.

Vagyis az, hogy egy-egy döntésünk mennyire racionális, nagyban függ a rendelkezésre álló, ténylegesen felhasznált és a figyelmen kívül hagyott információk mennyiségétől. Ha nem optimális az információval való ellátottságunk, kénytelenek vagyunk a megérzéseinkre, érzelmeinkre vagy a puszta szerencsére hagyatkozni. Ami önmagában nem baj, csak a választásunk nem lesz védhető, vagy legalábbis észérvekkel indokolható, pedig néha ez sem jön rosszul.

Fotó: gettyimages.com

A tudás hatalma

Mint látható, szükségünk van megfelelő információkra, hogy legalább az esélye meglegyen a racionális döntésnek. És fontos, hogy a megfelelő információkhoz jussunk hozzá, ami több mindent is jelent.

Elster harmadik kritériuma alapján természetesen fontos a mennyiség, ezt önmagában talán nem is kell tovább magyarázni. Viszont van olyan eset is, amikor az információ mennyisége nem számít, és egyébként is, szinte lehetetlen racionális döntést hozni. Ilyen a már említett szerencsejáték, ahol minden egyes kockadobás, pörgetés vagy számhúzás egymástól független esemény. Ha pénzfeldobósat játszunk, és egymás után tizenötször fej lesz az eredmény, majd megkérdezünk bárkit, mennyi az esélye, hogy tizenhatodszorra írás legyen, sokan válaszolják azt, hogy nem tudják pontosan, de legalábbis nagy. Pedig a válasz egyszerű, az írás esélye pontosan 50%. Akkor is, máskor is, minden dobásnál, hisz a fej vagy írás kérdése egyszerűen nem függ az előző dobásoktól, a pluszinformáció itt nem túl sok vagy túl kevés, szimplán csak fölösleges.

Lényeges mindezek mellett az információ hitelessége is, és manapság talán ezzel akad a legtöbb gondunk. Az információs társadalom korában élünk, ez már közhely, és tapasztaljuk, hogy nap mint nap olyan mennyiségű információ zúdul ránk (főleg elektronikusan), hogy azt feldolgozni sem tudjuk. A hitelességét ellenőrizni pedig még kevésbé. Nem mintha teljesen eszköztelenek lennénk, egyszerűen csak az esetek nagy részében túl sok időt és energiát igényel, hogy a megalapozott, tényszerű híreket, tudnivalókat kiszűrjük a hivatkozások tengeréből. A világ dolgainak nagy részében egyszerűen nem vagyunk szakemberek, így nem csak azt nem tudjuk eldönteni, hogy tényleg az a vakcina a leghatásosabb-e, vagy az a biztosítás nyújtja a legkedvezőbb feltételeket, de azt sem, hogy az ezekről szóló híreknek mennyire hihetünk.

És épp ebben a helyzetben kezdenek felértékelődni a személyes kapcsolatok, érthető módon, mert az ismerőst általában hajlamosak vagyunk hitelesebb forrásnak tekinteni az ismeretlen és sokszor személytelen médiánál. (Nem véletlen, hogy minden médium igyekszik arcot adni magának, akár tévécsatorna, akár újság, akár valamilyen online felület.)

Ezért aztán döntéshelyzetben egyre többen tájékozódnak a közösségi oldalak segítségével, mert sokat jelenthet a többiek véleménye, a saját tapasztalataikból és az ismeretségi körükből származó hitelesség.

A mennyiség és a minőség (itt most: hitelesség) mellett fontos még az, hogy a döntésünket megalapozó információkat hogyan tudjuk feldolgozni. Ez praktikusan leginkább azt jelenti, hogyan kapcsolódnak az új adatok, tudáselemek a meglévő ismereteinkhez, képesek vagyunk-e összefüggésekbe helyezni őket. Ha még soha nem kötöttem biztosítást, végigolvashatok rengeteg ajánlatot, átrághatok megannyi üzletszabályzatot, de ha az egész jogi-pénzügyi nyelvezet alapvetően idegen számomra, a rendelkezésre álló lényeges információk egy része is egyszerűen elveszik. Mert nincs hol „megtapadniuk” az új elemeknek, mert egy hosszabb tanulási folyamat kell ahhoz, hogy az egyébként hiteles, korrekt információkat is a helyi értékükön tudjam kezelni. Lehet, hogy már rég leégett a házam, amikor még mindig azon gondolkodom, tűzkár ellen melyik konstrukció is lenne jobb. Ha már egyszer nem az üzletkötők iránti szimpátiám vagy antipátiám alapján akarok választani.

Vagyis nincs mindig időnk erre a tanulásra, és ez is egy újabb tényező, amely korlátozhatja egy-egy döntésünk elvileg tiszta racionalitását.

Néha az információ sem segít

Az optimális mennyiségű és összetételű információ tehát kulcsfontosságú a racionálisan megalapozott döntésekhez, de önmagában még semmit nem garantál. Hisz lehet, hogy alapos megfontolás után, érveket sorakoztatva választottunk egyet a lehetőségek közül, csak épp nem érezzük jól magunkat a döntésünk által teremtett helyzetben. A racionális döntés nem jó döntés, csak racionális, nem tesz boldoggá, legfeljebb egy kicsit az a tudat, hogy mindent megfontoltunk, mindent meggondoltunk. Lehet, hogy katasztrófa lesz a vége, de bennünk legalább megvolt a szándék.

Másfelől pedig vannak olyan helyzetek, amikor egyszerre több lehetőség is egyformán jónak, eredményesnek tűnik, és nincs a kezünkben egyetlen végső érv sem, hogy akkor most miért pont azt választjuk, amelyikre végül rábökünk. Ha a célunkhoz több út is vezet, de ezek hossza és nehézsége alapvetően hasonló, akkor nem működik a költség-haszon számítás, és azon indulunk el, amelyik előreláthatólag érdekesebb vagy szebb. Vagy kidobjuk kockán, hisz van, amikor ez a racionális döntés. Vagy legalábbis nem kevésbé racionális, mint bármi más alapján választani.

Felhasznált irodalom:

1.Elster, J.: A társadalom fogaskerekei. Osiris-Századvég, Budapest, 1995
2. Aronson, E., Pratkanis, A. R.: A rábeszélőgép. Ab Ovo, Budapest, 2012
3. Csepeli, Gy.: Szociálpszichológia. Osiris, Budapest, 2006

Bacsván László
szociológus

A cikk a Patika Magazin áprilisi számában jelent meg! Keresse minden hónapban a gyógyszertárakban!