Egyedül vagy magammal? A magányosság, az énidő és a lelki egészség kapcsolata

0
414
Fotó: 123rf.com

Ön mennyi időt szokott egyedül tölteni egy héten? Valamint a még fontosabb kérdés. Ez kényszerű egyedüllét, amit magánynak él meg, avagy feltöltő, kényeztető énidő? A mi nyugati társadalmunkban az elmúlt pár évben, évtizedben két érdekes és egymásnak kissé ellentmondó tendenciát vehetünk észre a magunkkal töltött idő viszonylatában.

Az egyik jelenség a társas magány paradoxonja: úgyis tudjuk magányosnak érezni magunkat, hogy körülvesznek minket emberek. Ez fokozottan igaz a jelenlegi városi élethelyzetben: soha nem éltünk még ilyen közelségben emberek ekkora tömegével, soha nem volt még ennyi emberi kapcsolatunk, és mégis. Soha nem éreztük még magunkat ennyire magányosnak – derül ki a kutatásokból.

Gondoljunk csak bele, hogy a nagyvárosokban egy-egy társasházban mennyi ember él fizikai közelségben egymáshoz – érzelmileg, emberileg mégis hatalmas távolságban. Nem ritka, hogy még azokat a szomszédjainkat sem ismerjük, akikkel közös a gang vagy a belső udvar. Talán tudatosan szigeteljük el magunkat „az idegenektől”, védve a saját privát szféránkat, mégis, úgy tűnik, ez nincs ránk jótékony hatással.

A magány érzete hosszú távon nemcsak lelki egészségünkre káros, hanem fizikai egészségünkre is ártalmas.

Hajlamosabbá tesz depresszióra, pl. a demencia előfordulásának esélyét is növeli. Mielőtt arról beszélnénk, mit tehetünk ez ellen, nézzünk meg egy másik jelenlegi trendet az egyedüllét témájában!

Ha kinyitunk egy életmódmagazint, nagy eséllyel fogunk a következő fogalommal találkozni: énidő. Elképzelhető, hogy a fogalmat egy ilyesmi kép kíséri: egy nő kádban fürdőzik, gyertyák égnek körülötte, regényt olvas, esetleg egy pohár bort kortyolgat. Ugyanis arra jött létre ez a szó, amikor egyedül veszünk részt egy élvezetes és feltöltő tevékenységben (akár aktívan, pl. sétálás, akár passzívan, pl. filmnézés). A magányossággal szemben ilyenkor nem az a megélésünk, hogy egyedül vagyunk, hanem az, hogy „magunkkal töltünk időt”. A saját társaságunkat élvezzük ilyenkor, akárcsak egy egyszemélyes randevún.

Az énidőt – a magánnyal ellentétben – a jó mentális egészség egyik eszközeként szokták emlegetni.

Ez azért különösen érdekes, mert ezek szerint megélheti két személy ugyanazt a tevékenységet teljesen másképp, és ez különbözőképpen fog hatni testi-lelki egészségükre.

Ugyanazon magazinon belül tehát találkozhatunk olyan cikkel, amely arra buzdít minket, hogy növeljük az énidőnket, ha kiegyensúlyozottabbak szeretnénk lenni, egy másik pedig felhívja a figyelmünket a magányosság testi-lelki veszélyeire.

Hol van itt az igazság?

Mindkettő összetett társadalmi jelenség, hosszan tudnánk értekezni róluk. Ami kapaszkodót nyújthat nekünk e bonyolult kérdésben, az az, ha megpróbálunk ráhangolódni önmagunkra, saját igényeinkre néhány célzott kérdéssel.

• Amikor magányosnak érezzük magunkat, mire, kire vágyunk igazán? Gondoljuk át, próbáljuk megfogalmazni! Egy hosszú, baráti beszélgetésre, vagy csupán egy gyors csevejre a szomszéddal, és azután már tudnánk élvezni a regényünk sorait?

• Valóban vágyunk mások társaságára, vagy csak nehéz jól érezni magunkat – magunkkal? Próbáljuk meg felfedezni, hogyan tudjuk élvezni az egyedül töltött időt! Ez remek lehetőség arra, hogy megismerjük önmagunkat! Valamint, ha valóban arra jutunk, hogy nem vagyunk elégedettek a jelenlegi kapcsolati rendszerünkkel, akkor gondoljuk át, hogy milyen változásra vágyunk!

• Szeretnénk szorosabb kapcsolatot kialakítani meglévő barátainkkal, családtag-jainkkal, avagy esetleg egy új kapcsolódásra vágyunk? Egy kapcsolat (barátság, párkapcsolat stb.) kettőn múlik – de mi az, amit mi meg tudunk tenni a kapcsolatainkért?

Figyeljünk belső iránytűnkre, és ápoljuk az önmagunkkal és a másokkal való kapcsolatunkat a testi-lelki egészségünkért is!

Langer Viola
pszichológus
www.nyugizona.hu