Ómega-3 zsírsavak: enni jobb, mint szedni?

217

Új kutatási eredmények tükrében úgy tűnik, hogy az étrend-kiegészítők fogyasztásával korántsem tudjuk olyan mértékben támogatni szervezetünket, mint kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozással.

Az utóbbi napokban számos helyen olvashattuk, hogy egy nagyszabású vizsgálat során nem találták hatékonynak a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében az ómega-3 zsírsavakat. Korábban tehát tévedtek volna a kutatók, amikor pontosan ennek ellenkezőjét állították? Nem, de sokkal valószínűbb, hogy a friss kutatásnak is hihetünk. A látszólagos ellentmondásról a TÉT Platform és két ismert, táplálkozással foglalkozó blogger segít lerántani a leplet.

Az ómega-3 zsírsavak eddigi tudásunk szerint a szervezetünk nagyon fontos tápanyagai: energiát szolgáltatnak, megtalálhatók sejtjeink membránjaiban, szerepük van a véralvadás folyamatában, a gyulladások szabályozásában, valamint idegrendszerünk működésében. Megbízható kutatások szerint védik szívünket és érrendszerünket, csökkentve a vérnyomást és az érelmeszesedés kockázatát. Sőt, kimutatták szerepüket egyes daganatos betegségek kockázatának csökkentésében és a krónikus fáradtság kezelésében is.

Egy új, a Cochrane Library oldalán megjelent vizsgálat eredményei azonban mintha lerombolnák ezt a nimbuszt: a kutatók eredményeit sokan úgy értelmezték, hogy azok nem támasztja alá megbízhatóan az ómega-3 zsírsavak hatásait. A 79 korábbi kutatás eredményeit összegző vizsgálat 112.079 ember adatait elemezte, fókuszában azonban az étrend-kiegészítőként fogyasztott ómega-3 zsírsavak egészségre gyakorolt hatásai álltak –  és ezekről sikerült bebizonyítani, hogy csekély, vagy szinte kimutathatatlan mértékben csökkentik a szív- és érrendszeri betegségek előfordulásának gyakoriságát.

Mivel az elmúlt években az egészséges életmód híveinek körében felértékelődött az ómega-3 zsírsavak szerepe, számos ezeket tartalmazó étrend-kiegészítő jelent meg a piacon, sőt egyes élelmiszereket is elkezdtek ilyen zsírsavakkal dúsítani.

Az Alimento blog szerzője szerint mindez jelentős részben félreértések miatt alakult így.  „Az ómega-3 zsírsavak pozitív egészségügyi hatásait alapvetően a mögöttük álló biokémiai reakciók egyszerűsítésével, túlzások alapján ítélték meg. Bár a belőlük képződő anyagoknak fontos szerepe van számos biológiai folyamatban, ez önmagában nem igazolja az étrendi bevitel bármilyen betegségmegelőző vagy gyógyító tulajdonságát. Erre az ellentmondásra az elmúlt években már több szakember is felhívta a figyelmet, főleg a növényi alapú készítményekben található alfa-linolénsav (ALA) kapcsán, de az meglepő, hogy a mostani kutatás szerint a feltételezettnél jóval kisebb a pozitív hatás a másfajta ómega-3 zsírsavat tartalmazó étrend-kiegészítők esetén is – mondta Meleg Sándor dietetikus”.

Papp Andrea okleveles táplálkozástudományi szakember, a Napi Táptudás blog gasztrobiológus alapítója a kutatás egyik legnagyobb hasznát abban látja, hogy az ismét megnyithatja a vitát az omega zsírsavak napi szükségletéről. „A növényi eredetű élelmiszerekben az ómega-3 zsírsavak közül csak az alfa-linolénsav fordul elő, amely kis százalékban ugyan, de átalakul szervezetünkben más ómega-3 zsírsavakká. Kimutatható, hogy vegetáriánus táplálkozást folytatók esetén alacsonyabb a szív- és érrendszeri betegségek kockázata, pedig ezek az étrendek egyáltalán nem, vagy csak minimális mennyiségben tartalmaznak állati eredetű ómega-3 zsírsavakat. A fenntartható egészséges táplálkozás szempontjából nagyon fontos, hogy világosan lássuk, mennyi ómega-3 zsírsavra van szükségünk, és ezen belül mennyi származzon növényi, illetve állati eredetű élelmiszerekből.”

Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője szerint a friss kutatási eredmények is a kiegyensúlyozott étrend fontosságára, és egyes étrend-kiegészítők kétségbe vonható értékeire hívják fel a figyelmet.  „Az ómega-3 zsírsavak táplálkozásunk fontos építőkövei, és a most publikált eredmények is megerősítik, hogy főleg a körültekintően összeállított, vegyes és változatos étrendtől, és nem az étrend-kiegészítőktől várhatunk pozitív egészségi hatásokat. Fontos azonban figyelembe venni, hogy mi magyarok az ómega-3 zsírsavakban gazdag halakból az átlagosnál jóval kevesebb fogyasztunk – ám az ajánlottnál sokkal több zsírt –,  így tudatosan kellene figyelnünk az ilyen zsírsavak magasabb bevitelére. A boltok polcain számos olyan élelmiszert találunk, amely megfelel ennek a célnak: van ómega-3 zsírsavakkal dúsított margarin, étolaj vagy tojás, de találhatunk ezekben gazdag joghurtot vagy salátaöntetet is. A napi 1-1,6 gramm ajánlott bevitel eléréséhez ezek sokat segíthetnek” – mondta a szakértő.

Végezetül a három szakértő javaslatokat is ad arra, milyen élelmiszereket kerüljenek kosarunkba, ha biztosítani szeretnénk a megfelelő ómega-3 zsírsav mennyiséget az étrendünkben. A legjobb források a tengeri halak, mint például a lazac, a makréla vagy a szardínia, de bőven találunk belőlük a nem zsíros húsú hazai halakban (busa, pisztráng, kecsege) is. A lenmagot sokan kedvelik telítetlen zsírsav-tartalma miatt, de mivel nehezen emészthető, időnként érdemes inkább az olaját fogyasztani – például saláták dresszingjeként. Aki az egzotikus alapanyagokat szereti, a chiamagban is sok ómega-3 zsírsavat talál,  de a dióban is jelentősebb mennyiségben fordul elő.  A lenmag-, a dió- vagy éppen a repceolaj is jó választás lehet szívünk egészsége szempontjából.

Pontosan mik is azok az ómega-3 zsírsavak?

Az ómega-3 (vagy más jelöléssel n-3) zsírsavak kettős, azaz telítetlen kémia kötéseket tartalmaznak, amelyekből az utolsó a molekulát alkotó lánc végétől éppen három kötésnyi távolságra van. Bár több élettani folyamat (például a sejtfelépítés, a véralvadás vagy éppen a gyulladások) fontos szereplői, szervezetünk csak nagyon kis mennyiséget tud előállítani (azt is csak más ómega-3 zsírsavból), ezért táplálkozásunk során kell bevinni ezeket. Étrendünkben a három legfontosabb ilyen zsírsav az alfa-linolénsav (ALA), az eikozapentaénsav (EPA) és a dokozahexaénsav (DHA). Felfedezésük a múlt század harmincas éveiben történt, szerepükre azonban csak mintegy negyven évvel később mutatott rá egy, a grönlandi eszkimók körében végzett kutatás. Ebből az derült ki, hogy bár az eszkimók étrendje nagyon gazdag zsírban, a szív- és érrendszeri betegségek száma nagyon alacsony körükben. Ezt a hatást elsősorban az halakban lévő nagymennyiségű ómega-3 zsírsavnak tulajdonították, melyekről kimutatták, hogy képesek mérsékelni az érelmeszesedés előfordulását, csökkenteni a vér triglicerid-szintjét, sőt pozitív hatással vannak a vérnyomásra és a pulzusszámra is.
Az ALA esetén ezeket a jótékony hatásokat nem tudták igazolni, azonban a szervezetünkben képződhet belőle EPA és DHA, igaz meglehetősen csekély, mindössze 2-10 százalékos hatásfokkal.

Érdekesség

Az ómega-3 zsírsavakat más állatok szervezete sem képes előállítani, így a legjobb forrásnak tartott halak sem. S hogy akkor mitől van bennük sok ilyen zsírsav? Ők is megeszik: a tengerekben élő mikroalgák állítják elő, és elfogyasztásuk után halmozódnak fel a halak húsában.

[Forrás: TÉT Platform Egyesület]