Az AstraZeneca közös kutatásokba kezd az oroszokkal

0
225

Közös kutatásba kezd az AstraZeneca az orosz Gamaleja Intézettel, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alappal (RFPI) és az R-Pharm gyógyszergyárral annak érdekében, hogy saját, az Oxfordi Egyetemmel közösen kifejlesztett vakcináját kombinálja a Szputnyik V-vel – közölte pénteken a brit-svéd gyógyszergyár és az orosz szuverén alap.

A kutatásba az AstraZeneca szerint 18 évesnél idősebb önkénteseket vonnak majd be. A cég közleménye szerint a tudományos együttműködésnek nagy jelentősége lesz abban is, hogy a bővüljön és ezáltal legyen könnyebben hozzáférhető a védőoltások portfóliója.

Az RFPI arról adott ki tájékoztatást, hogy az AstraZeneca vakcinájának a Szputnyik V Ad26 humán adenovírusával való kombinálását célzó klinikai kutatások még idén megkezdődnek. Kirill Dmitrijev, az orosz oltóanyagok kidolgozását finanszírozó szuverén alap vezérigazgatója úgy nyilatkozott a Rosszija 24 hírtelevíziónak, hogy az együttműködést az orosz fél ajánlotta fel az AstraZenecának, miután annak oltóanyaga kevéssé hatékonynak bizonyult.

Az RFPI-vezér szerint ennek oka, hogy a brit vakcina két komponense nem két-, hanem csak egyféle adenovírusra épül. A közös kutatás során az AstraZeneca oltását a Szputnyik V első injekciójával fogják kombinálni.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester, aki pénteken látogatást tett az R-Pharmnak a fővárosi technopoliszban épülő Szputnyik V-üzemében, kijelentette, hogy ott a csúcsrajáratást követően havi mintegy 10 millió dózis vakcina készül majd. Szobjanyin közölte, hogy hétfőtől az okmányirodák, a kulturális intézmények, a kereskedelem és szolgáltatóipar dolgozói is feliratkozhatnak védőoltásra.

A fővárosban december 5-én megkezdett kiterjedt vakcinációra péntek reggelig több mint 20 ezren jelentkeztek, akik közül mintegy hatezer embert oltottak be. Első körben egészségügyi alkalmazottak, pedagógusok és szociális munkások jelentkezhetnek.

Mihail Miszusztyin miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy megkezdődött a második orosz vakcina, a novoszibirszki Vektor kutatóközpont által kifejlesztett EpiVacCorona „posztklinikai” tesztelése. Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője ugyanitt elmondta, hogy az oltóanyagot Moszkvába, Szentpétervárra, Tulába, Novoszibirszkbe és Rosztov-na-Donuba már kiszállították.

Az EpiVacCorona (koronavírus elleni epitópvakcina) peptid antigén alapú oltóanyag október 14-én kapta meg a feltételes bejegyezést Oroszországban, amit követően megkezdődött a „posztregisztrációs” tesztelése, a dokumentációját pedig eljuttatták az Egyészségügyi Világszervezethez (WHO). 2020 végéig 50 ezer dózist gyártanak le belőle, amelyből ötezret kutatási célokra használnak fel, a többi pedig polgári fordalomba kerül.

Szergej Dankvert, az orosz agrárfelügyelet (Roszszelhoznadzor) vezetője egy szaklapnak elmondta, hogy 2021. január végére elkészül az állatok számára kifejlesztett Covid-19 elleni oltóanyag, amelyet ezután be fognak jegyeztetni. Állítása szerint a hatóság készen áll arra, hogy nagy mennyiségben állítsa elő a készítményt.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken azzal vádolta a világ gyógyszerészeti óriásvállalatait, hogy „nem a legméltóbb eszközökkel” és „piszkos eszközökkel” igyekeznek hitelteleníteni a Covid-19 elleni orosz vakcinát a „kemény konkurenciaharcban”. Nem bocsátkozott részletekbe azzal kapcsolatban, hogy szerinte ki él nemtelen eszközökkel, csak annyit mondott, hogy elegendő megnézni az elmúlt egy hónapban megjelent hírügynökségi anyagokat.

 Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője hangsúlyozta, hogy az orosz vakcina ellen külföldről finanszírozott lejáratókampány folyik. Azt mondta, a tárcának „részletekbe menő” értesülései vannak arról, hogy ehhez milyen eszközöket és forrásokat vetettek be.

Konasenkov szerint a közösségi média külföldi finanszírozású, orosz nyelvű platformjain „áltudományos feltárások” sorozatának publikálása van előkészületeben, amelyekben „hamis szemtanúi vallomásokban” hangzanak el olyan valótlan állítások, amelyek szerint a Szputnyik V (a belföldi forgalmazásban Gam-KOVID-Vak) elnevezésű vakcina veszélyes, és hogy az orosz fegyveres erőknél vannak olyanok, akik elutasítják, hogy beoltsák őket. A tábornok szerint nincsenek katonai oltásmegtagadók, és a gyakorlat bebizonyította, hogy a vakcina, amellyel a már a felső hadvezetés tagjait is beoltották, hatékony és biztonságos.

Elmondta, hogy idén az orosz fegyveres erők 100 ezer tagja kapja meg a védőoltást, amelynek beadására 300 medikusbrigádot állítottak fel. Közölte, hogy a védelmi tárca eddig 14 és fél ezer dózis vakcinát kapott, amellyel eddig több mint 10 ezer embert oltottak be, elsősorban katonaorvosokat, hadihajók személyzetét, pilótákat, hadászati rakétaegységek katonáit, törzstiszteket és alegységparancsnokokat.

Pogár Demeter/MTI