Az irigységről…

0
587

Mondják, hogy inkább száz irigyünk legyen, mint egy szánakozónk, csakhogy ezt a bölcsességet egyszerűbb hangoztatni, mint alkalmazni a hétköznapokban.

Az irigység nem kerülhet el egyetlen embert sem, hiszen vagy mi irigykedünk másokra, vagy
ránk irigykednek. Egy könyvbemutatómon valaki megütögette a vállamat, és csak annyit mondott ironikusan: „Könnyű neked!” A szemében furcsa fény világított, és éreztem a „Könnyű neked!” kijelentése mögött az irigységet, szakmai féltékenységet.

Bevallom, összeszorult a gyomrom, és ezzel a pár másodperccel megmérgezte a napomat. Sokáig cipeltem magamban mondatát, mígnem ráébredtem, hogy valójában ő olyan szeretne lenni, mint én, és inkább rejtett elismerésnek kéne vennem ezt a vallomást. Igen, az irigység,
valószínű, hogy egy vágy, mert nem érzi magát olyan csinosnak, karcsúnak, sikeresnek vagy gazdagnak, mint a másik.

Csak azt az embert irigyeljük, akitől van mit irigyelni!

A koldust, a beteg embert, a nyomorúságban élőt, a rossz házasságban élőt nem! Hogy is van ez? Találkoztam egy házaspárral, akik jómódban éltek, és úgy tűnt, szeretik egymást. Bizony, bennem is felmerült a vágy, az irigység, mert akkor szerettem volna olyan lenni, mint ők, vágytam a társra, a jólétre én is. Csak azt láttam, hogy utazgatnak a világban, a feleség bármit megvehet magának, „filmekbe illő luxusélet” – gondoltam magamban róluk. Én pedig egyszerű és magányos életet éltem, éjjel-nappal festettem, írtam, mert ez a hivatásom, de ez nem könnyű pénzkereset. Ritkán engedhettem meg magamnak valami extra kiadást. Közben nőttek a fiaim, gyarapodtak a festményeim, megjelentek könyveim, verseim, de jólesett volna valami pluszkényelem. Ekkor meghívott vendégségbe a házaspár, amikor
is varázsütésre megváltozott az irigységhez és az élethez való viszonyom.

Közelről – egy náluk töltött este után – már nem tűnt irigylésre méltónak az életük. Határtalan gazdagságban éltek, de rájöttem, hogy nem boldogok, azért utaznak, mert úgy egyszerűbb elviselni a másikat, azért költekeznek, mert pótolják a hiányzó szeretetet, szerelmet. Azon az estén rájöttem, hogy nincs mit irigyelni tőlük, mert a gazdagabb én vagyok, legalábbis lélekben.

Ezeken a próbatételeken, ha átjutunk, lassan megértjük a körülöttünk kibontakozó világot, megértjük, hogy ha valaki irigyel minket, az az ő problémája, mert nem érzi magát eléggé jónak, vagyis vágyik arra, amit nem tudott elérni. Megértjük, hogy nem érdemes irigykedni másokra, mert közelről megismerve nem biztos, hogy cserélnénk velük. Ha zavar, hogy valaki irigyel, akkor nekünk is van ezzel feladatunk, hiszen az élet mindig tükröt tart elénk. Ha már többé nem zavar, hogy a másik ember irigyel, akkor legyünk hálásak és örüljünk annak,
hogy valamiben jobbak, szebbek vagy sikeresebbek vagyunk. Merjünk különbözni, merjünk önmagunk lenni, és legyünk hálásak azért, hogy nem szánnak minket, mert akkor baj van.

Senkinek sem könnyű, mindenki végigmegy azon az ösvényen, ami az életét jelenti.

Ha valaki nem tud megbirkózni a szívében zakatoló irigységgel, akkor az az ember egész életén át szenved, hiszen komoly kisebbségi komplexussal küzd. Milyen szomorú sors az ilyen! Akit viszont irigyelnek, azoknak meg kell tanulniuk azt, hogy legyenek magukra
büszkék, mert valamiben jobbak, mint a többiek, és meg kell tanulniuk kezelni a felbukkanó irigy embereket. Ha megértjük, hogy ezzel nekünk nincs dolgunk, bizonyára nem is vonzunk irigyeket majd magunkhoz. Sosem tudjuk, hogy mennyi munka, küzdelem, szorgalom és képesség van a sikeres emberek mögött, mindig csak a felszínt látjuk, a végeredményt.

Nem irigykedni kell, hanem példát venni és dolgozni, cselekedni, mert akkor elérhetjük a vágyott életet. Az irigy ember nem látja a küzdelmet, csak a munka gyümölcsét irigyli. Ha valaki alacsony, de magas szeretne lenni, ha kék szemű, de barna szemet szeretne, akkor pedig fölösleges irigykedni, hiszen úgysem tud változtatni a veleszületett adottságain. Bizonyára nem hangzott még el az a mondat a világon, hogy egy sikeres embernek azt mondták volna: „Irigylem tőled az átvirrasztott éjszakákat, a határtalan szorgalmadat, a kitartásodat, a munkabírásodat, a fárasztó, munkával töltött napjaidat…”

A befektetett munkát még nem irigyelte senki. Lássuk így a világot, és egyszerre megváltozik majd az irigységhez fűződő viszonyunk is. Legyünk büszkék arra, ha van mit irigyelni tőlünk, és ne sóvárogjunk a másik élete, sikere után, mert sosem tudhatjuk, mi van mögötte. Ne feledjük: a kemény munkát még nem irigyelte senki, pedig az vezet a sikerhez!

Vészabó Noémi
Leonardo da Vinci-díjas festőművész, író

A cikk a Patika Magazinban jelent meg, keresse minden hónapban a gyógyszertárakban!