Beszélgetés Rákóczi Ferivel – „Ha szerepet játszol, az hosszú távon megbukik!”

Rákóczi Feri családról, hétköznapok ízeiről és emberségről mesélt, és teszi ez nap nap után a rádióban és a gyerekei szobájában, esténként.

• Történelmi névvel jó élni?

Középiskolás koromban gyűlöltem, mert minden tanár megjegyezte, így történelemből állandó „felelő” lettem és elvárták, hogy bizonyítsak a többi tantárgyból is. Nem szerettem, de később rájöttem, hogy ezt a nevet legalább mindenki megjegyzi! Amikor valakinek bemutatkozom, mindig az az első kérdés, hogy „hányadik” Rákóczi?

• „Hányadik” Rákóczi Feri mit főztél mára?

Tegnap csináltam canellonit marhahússal, mozzarellával, és besamellel leöntve, ez lesz mára. A hétfő mindig „salátás-nap”nálunk: kínai öt fűszerrel sült csirkehús mellé salátákat tépkedtünk „nagyszámú” gyermekeim segítségével. Ilyenkor a konyhapulton térdelnek és a hálószobában is találok salátalevelet. Holnap pedig hal lesz!

• Megtervezed előre?

Nem. Többféle módon döntök: kimegyek a piacra, és ami megtetszik, megveszem, és abból csinálok valamit, a másik, hogy kigondolok valamit és megfőzöm, vagy találok egy jó receptet és elkészítem azt.
Én ezt szeretem: mindennap főzök otthon. Nálunk „szent” az esti étkezés, hiszen napközben nem vagyunk együtt, a gyerekek bölcsödében és óvodában „tengődnek”, amikor elhozzuk őket általában van még valami közös program, utána pedig együtt asztalhoz ülünk: mindenki elmondja gondját-baját, mi történt vele aznap. Persze mindannyian értelmi szintünk szerint: a gyerekek okosan, én meg bután! (sic!)

• Mennyire figyelsz tudatosan arra, hogy egészséges legyen az étkezésetek?

Ezt nagyon jól elintézte a világegyetem annak idején! Erről mostanában elfeledkeztünk: a magyar háziasszony nyáron „tett el” savanyúságot, befőtteket, mert akkor értek a gyümölcsök, zöldségek. Januárban nem vettek például paradicsomot, bár nem is lehetett kapni akkoriban!
Néhány országban már remekül működik az a fajta törekvés, hogy legyen hazai és idényjellegű a megvásárolt zöldség és gyümölcs. Mi sem szeretjük a készételeket és nagyon ritkán veszek valami mártást vagy szószt, hiszen elkészíthetőek otthon. Rengeteg gyümölcsöt és zöldséget eszünk, és odafigyelünk a változatosságra, amelyben különböző húsok mellett szerepel mindig a hal is.

• Hol és mikor tanultál főzni?

Gyerekkoromban a „kényszer”: anyukámnak segítettem például felverni a tojáshabot, bár így nagyon kevés gyerek kap rá a főzésre, talán, ha játékként bevonják a srácokat, jobban élvezik.

• Újkígyóson játékként bevontak a főzésbe?

Nem, kötelességtudatból! Később ért el engem a főzés öröme: barátaimmal kitaláltuk, hogy vörösboros marhapörköltet készítünk bográcsban, persze senki nem tudta, hogy hogyan kell megfőzni! Erre én hazarohantam az édesanyámhoz, és nekiszegeztem a kérdést, elmondta és nagyon jól sikerült! Vagy nagyon sok vörösbort ittunk! Ma már jótékony homály fedi ezt a részét a történetnek, de az biztos, hogy akkora élményt adott, hogy a barátaimat leültethettem egy asztalhoz és beszélgetés kerekedett a nyomán, hogy meghatározó élmény maradt az életemben.

• Példás életet éltek otthon, kényezteted a családodat.

Azt gondolom, hogy elment ez a világ valami rossz irányba: sok dologra energiát és figyelmet fordítunk, ami elhagyható lenne és inkább a fontos dolgokra kellene odafigyelni. A piacon egy-kétszáz forintért vehetünk virágot, aki dohányzik, ennyiért nem kap egy doboz cigit, helyette egyszer-egyszer vehetne a kedvesének egy szál tulipánt. És beszélgetni is elfelejtettek az emberek, órákig ülnek a tévé előtt, ha egy órával kevesebbet bámulnák a tévét, több idő maradna egymásra és egy vacsora is beleférne, hiszen nem kell fél napig főzni, hogy egy ízletes ételt készítsünk.

Én egy kicsit „maradi” fiú vagyok, nem vagyok most divatos, de nagyon fontos, hogy minden este mesélek a gyerekeknek, verseket olvasok nekik, amikor hazamegyünk az az első, hogy apát le kell birkózni, közösen kirándulunk, bringázunk… ezek nem nagy dolgok, de rengeteget adnak és nekünk fontosak. Többen megjegyezték már, hogy könnyű annak, aki jól keres! Bár a meseolvasás és birkózás sem pénzbe kerül, ezek mindennél többet adnak! Kíváncsi lennék, hogy a budapesti ember mikor sétált utoljára a várban? Akinek van bérlete, fel kell ülnie a buszra, és nem kerül plusz pénzébe, de kézen fogva sétálhat a kedvesével, érdemes megpróbálni! Vidéken pedig kisétálhatnak az erdőbe, vagy gombázhatnak, ez sem kerül semmibe, de sokat adhat!

Az is érdekes téma, hogy ki mennyit vállal az otthoni munkából, hiszen száz évvel ezelőtt még a nők nem dolgoztak, az anyák dolga volt a gyereknevelés és a háztartás. Ma a nők gyakran ugyanannyit dolgoznak, mint a férfiak, sőt: van, aki többet is! Hogy jön ahhoz egy férfi, hogy elvárja a nőtől, hogy legyen tiszta ruha, meleg vacsora, lássa el a gyerekeket, vásároljon, takarítson, ő meg nem segít semmit!

• Mikor kelsz reggel?

Négy óra negyvenötkor!

• Jó kedélyű ember vagy?

Sokat tipródom én is olykor, de van bennem kötelességtudat: imádok reggel a rádióba bemenni. Ha a munkám miatt hajnali kettőkor érek haza, akkor is ugyanúgy kelek és indulok a rádióba dolgozni.

• Hivatástudat?

Nem tudom, az is benne van! De például nem szeretek késni: tiszteletlenség másokkal és saját magammal szemben is. Nyilván a kötelességtudat is, de nekem a „munkahely” sem munkahely a szó „kötelező” értelmében, annyira jó bemenni!

• Miért a rádiót választottad?

A rádió választott engem. A közlésvágy alapvetően létezett bennem már iskolás koromban is: színjátszó körben szerepeltem, szerettem elmondani a véleményemet. Egy emlékem van: apámmal egy régi kazettás magnóra csináltunk egymással riportot. Egyébként műszaki végzettségű vagyok, Békéscsabán egy kábeltévénél dolgoztam technikusként, egy reggel nem jött be a műsorvezető: én nyertem a „kin van tiszta ing” tendert, köszönet Máriának, anyuskámnak érte! Beültem és a reggeli műsort megcsináltam, aztán készítettem még műsorokat. Majd vidéken beindultak a kereskedelmi rádiók, felhívtak, hiszen az adottságaim megfeleltek, hiszen jó az orgánumom. Bár nekem volt egy tanárom, aki elmondta, hogy intelligencia kérdése is, hogy ki hogyan használja a hangját.

• Van példaképed? Kell ilyen egyáltalán az embernek?

Szerintem olyan emberek kellenek, olyan ikonikus pontok, akiket „leszúrsz” magadnak, és tudod, hogy mi tetszik belőle, de a valakihez nagyon „hasonlítani vágyás” sosem jó. Olyan, akit istenként, szentként, vezérlő csillagként tisztelek, olyan nincs! A médiabeli szereplésemet nem az határozza meg, hogy ki hogyan csinált előttem bármit is, mert ott sem lehet hazudni! Ha szerepet játszol, az hosszú távon megbukik! Nekem a szakácsok között vannak inkább olyan emberek, akiket tisztelek: Gordon Ramsay, aki az „őrültsége” miatt szimpatikus, Jamie Oliver, aki az egyszerűséget adja át, de a magyarok közül Segál Viktor, akit kevesen ismernek, pedig követhetetlen mérvű tudása van, vagy Mautner Zsófi, aki mára gasztronómiai szakíró lett. Az ő üzenete az, hogy merni kell lépni és vállalni a sorsunkat, mert mi egy kicsit savanyú nemzet vagyunk, tele kételkedéssel, az ilyen emberek azért kellenek, mert megmutatják, hogy merni kell és sikerülhet! Úgy, hogy nincs mögötte hátszél és egy nagybácsi, ötszázmillió forinttal!

• Szerepel a terveid között egy szakácskönyv kiadása is?

Szeretnék, de a médiában már sokan elhasználták ezt a lehetőséget, én akkor szeretném, amikor nem azért figyelnek a könyvre, mert azt Rákóczi Feri írta, aki rádiózik, hanem azért, mert jók a receptek.

• Vidéki srác vagy, hiányzik a vidéki élet?

Igen, én ott nőttem fel, megszoktam, hogy lehet focizni az utcán, hogy a barátomhoz két perc alatt átérek bringával…a városnak is nyilván van más előnye: még nem találtam meg!

• Hiányzik valami az életedből?

A kedvesem a harmadik gyerekben már „benne van”, és egy kertes ház, a negyedik emelet helyett. Én nem akarok új kocsit, csillogást: kerek a világ!

Vészabó Noémi