A középkorú túlsúlyos emberek agya tíz évvel idősebb lenne a soványakénál?

585

Feltűnően kisebb a túlsúlyos középkorú emberek agyának fehérállománya az azonos korcsoportú soványokéhoz viszonyítva – derítették ki a Cambridge-i Egyetem kutatói, akik kiszámolták, a különbség azt jelenti hogy, a túlsúlyos emberek agya tíz évvel idősebb a soványokénál.

Az emberi agy az életkor előrehaladásával öregszik, ám a kutatók egyre inkább felismerik, hogy az elhízás – amely olyan betegségekhez járul hozzá, mint a cukorbetegség, a rák és a szív- és érrendszeri betegségek – hatással lehet az agy öregedéséért, de feltételezésüket eddig tudományos vizsgálatok nem támasztották alá.

A cambridge-i kutatók azt vizsgálták, miként hat az elhízás az agy szerkezetére felnőttkorban, az elhízás összefüggésben van-e a korosodással járó agyváltozásokkal.

 

A szakemberek 473  (20-87 éves) embert vizsgáltak, eredményeiket a Neurobiology of Aging című tudományos folyóiratban tették közzé csütörtökön.

A vizsgálatba bevontakat két kategóriába – soványokra és túlsúlyosokra – osztották súlyuk szerint.

Szembeötlő különbségeket találtak az elhízottak agyánk fehérállomány-nagyságában a soványokéhoz viszonyítva. A túlsúlyos emberek agyában széleskörű csökkenést tapasztaltak a fehérállományban – amely a sejtek közötti kapcsolódásból áll.

A kutatócsoport ez alapján kiszámították, hogy a fehérállomány nagysága hogyan viszonyul a két csoport életkorához. Felfedezték, hogy például egy 50 éves túlsúlyos embernek akkora a fehérállománya, mint egy 60 éves soványnak, ami azt jelenti hogy az agyak korkülönbsége 10 év – olvasható az egyetem honlapján közzétett közleményben.

Szembetűnőnek nevezték a szakemberek, hogy ezt a különbséget csak középkortól figyelték meg, ami azt jelzi, hogy az agy különösen sebezhető a korosodás ezen szakaszában.

“Ahogy agyunk öregszik, természetesen zsugorodik, de nem világos, hogy a túlsúlyos emberek esetében a fehérállomány miért csökken nagyobb mértékben. Csak találgatni tudunk, vajon az elhízás okozhatja-e bármilyen módon ezeket a változásokat, vagy pedig az elhízás az agyi változások következménye” – mondta Lisa Ronan, a pszichiátriai tanszék munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

A fehérállomány nagyságának nyilvánvaló különbsége ellenére a kutatók nem találtak összefüggést az elhízás vagy a túlsúly és az egyén kognitív képességei között.

MTI