Mit ad a lelkünknek a munka?

0
659
A fotó illusztráció: pixabay.com

Május elsején a munka világnapját ünnepeljük. Bár minden nap egy kicsit a munka ünnepe, hiszen mindannyiunk heti több napot, általában hétfőtől péntekig eleve a munkának áldoz.

Aki jelenleg már nem dolgozik, az életéből kb. 40 évet munkával töltött. A mi nyugati társadalmunkban ugyanis alapvető dolog, hogy a munka határozza meg a mindennapjainkat és strukturálja az életünket.

– Már gyerekként is az iskolában arra készülünk fel, hogy később jól tudjunk majd teljesíteni.

– Aktív felnőtt életünkben a karrierünket építjük (netán háztartásbeliként dolgozunk).

– Majd idősebb korunkban megpihenünk, hiszen „megdolgoztunk érte”.

Ha a teljes társadalom helyett csak a mi tág környezetünket, azaz hazánk munkához való hozzáállását szeretnénk megvizsgálni, érdemes meghallgatni, hogyan beszélünk a munkáról. Például, hogy a magyar nyelvben milyen gyakori szófordulatok, közmondások szólnak róla. Ezek alapján úgy tűnik, hogy mi, magyarok azt gondoljuk, a munkának személyiségformáló ereje van,

– hiszen a munka nemesít;

– sőt, „aki nem dolgozik, az ne is egyék”, munkával kell kiérdemelnünk a jussunkat.

– A rest kétszer fárad,

– végtére is nem fog leesni a karikagyűrű az ujjunkról, ha még egy kicsit dolgozunk. Végezetül pedig

– a pihenés munka után édes.

Hogyan állunk a munkához?

Az elmúlt időszakban azonban jelentősen változott az, hogy társadalmilag hogyan állunk a munkához, hogy mennyit és miként szeretnénk dolgozni. Elkezdődött például a Covid-világjárványhoz köthető otthonról is végezhető munka (home office) forradalma. Egyre többen élünk ezzel a lehetőséggel munkavállalóként, hiszen számos előnnyel jár. A digitális munkavégzésen túl a nyugat-európai országokban tömegesen mondtak fel vállalati alkalmazottak és választottak sokszor akár kevésbé jövedelmező, ámde a magánéletnek nagyobb teret adó munkákat. Számos munkahelyen pedig áttérnek a 4 napos munkahétre. Ugyancsak sokan úgynevezett „csendes felmondás”-ba (quiet quitting) kezdtek. Ez azt jelenti, hogy csak minimális energiát fektetnek a munkájukba, hogy éppen ne rúgják ki őket. Ezzel tehermentesítve magukat érzelmileg, szellemileg és fizikailag.

Mit jelent számunkra a munka?

Mindezen változások közepette érdemes lehet átgondolni, akár van jelenleg munkahelyünk, akár nincs, hogy a mi életünkben milyen szerepet játszik a munkánk. Mit ad (vagy adott) hozzá az életünkhöz? Fontos kiemelni ugyanis, hogy a munkánkkal nemcsak a gazdasághoz járulunk hozzá, hanem jó esetben lelkileg és szellemileg is gyarapodhatunk általa. Abraham Maslow amerikai pszichológus megalkotta híres elméletét, amelyben összegyűjtötte és sorrendbe állította a szerinte univerzális, azaz minden emberre vonatkozó alapszükségletet. Ez a „maslow-i piramis”. Elmélete szerint az alkotás, az elismerés és a fejlődés iránti szükségletünk éppoly alapvető minden embernél, akárcsak az evés és ivás.

Bár ez utóbbi fizikai szükségletek a piramis legalacsonyabb fokán vannak, azaz előbb ki kell elégülniük ahhoz (tehát ennünk és innunk kell), hogy tovább tudjunk lépni az alkotás szükségletének kielégítésére. Ezzel magyarázható pl. az, hogy étlen-szomjan nehéz a munkára koncentrálni. Alapvető szükségletek közé tartozik – többek között – a valahová tartozás, a kapcsolódás is, érezve, hogy egy közösségbe tartozunk, és mások látnak és figyelembe vesznek minket. Ezeket a szükségleteket célszerű kiemelni a többi közül, hiszen ideális esetben a munka mindezen szükséglet kielégítésére kiváló.

Egy munkahelyen tudunk jó emberi kapcsolatot ápolni a munkatársainkkal, még az is lehet, hogy munkahelyen kívül is. Érezhetjük azt, hogy a cég/vállalat/gyár stb. alkalmazottjai, tehát részei vagyunk, és ez büszkeség is lehet. Kaphatunk elismerést a jó munkáért szóban vagy akár juttatásokkal, előléptetéssel. Továbbá a munkafolyamatok során érezhetjük azt, hogy alkotunk valamit, láthatjuk, hogy eredménye van az erőfeszítéseinknek.

Természetesen különbözünk abban, hogy kinek mekkora igénye van pl. kreatívnak lenni a munkájában, ill. barátkozni a kollégáival. Valamint sajnos még ha van is igénye ezen dolgokra, nem mindenkinek van lehetősége megélni ezeket a jelenlegi munkájában.

Amennyiben jelenleg van munkahelyünk, érdemes önvizsgálatot tartani.

– Mekkora igényünk van az elismerésre, alkotásra, fejlődésre és kapcsolódásra?

– Mennyire tudjuk ezeket megélni jelenlegi munkahelyünkön?

– Ha nem eléggé, akkor mit tudnánk tenni annak érdekében, hogy ez máshogy legyen?

Amennyiben pedig nem dolgozunk, pl. nyugdíjasok vagyunk, továbbra is éppoly fontosak lehetnek ezek a szükségletek. Hol tudjuk megélni a mindennapi életünkben az alkotást, fejlődést, elismerést és kapcsolódást? Mit lehetne azért tenni, hogy továbbra is ki tudjanak elégülni ezek a szükségletek?

Langer Viola
pszichológus
www.nyugizona.hu

A cikk a Patika Magazinban jelent meg, az újságot keresse a gyógyszertárakban!