Magamat is beírom a határidőnaplóba – Beszélgetés Pál Ferenc atyával

1296

Tomboló taps, telt házas előadások, feszült figyelem, harsány nevetés, a hiteles szakirodalmi hivatkozások stand-up comedy stílusú ismertetése. Ezek jellemzik „Pálferi” előadásait, ahol kortól, nemtől és identitástól függetlenül mindenki érdeklődve figyeli lebilincselő előadásait.

Névjegy

Pál Ferenc, közismert nevén: Pálferi római katolikus pap, mentálhigiénés szakember. Fiatalkorától aktív sportoló, 1987-ben felnőtt magyar magasugróbajnok lett. 1996-ban szentelték pappá, 2011-től az angyalföldi Szent Mihály-templom helyettes plébánosa, 2005-től a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet tanára. Papi pályafutásának kezdetétől tart heti rendszerességgel hittanórákat, előadásokat fiataloknak pszichológia, teológia és mentálhigiéné témakörben. Az előadások tematikája meglehetősen tág, érinti a spiritualitást és a társadalomtudományokat a közösségi és családi konfliktusoktól a személyes lelki egyensúly kérdésein és a párkapcsolati-házassági problémákon át a transzcendenciához fűződő kapcsolat problematikájáig. Fontos számára, hogy az előadásain bárki részt vehessen, nem kell semmilyen vallási, ideológiai elvárásnak megfelelnie, elég a hallgató nyitottsága. Eddig öt kötetet publikált, valamint több mint húsz pszichológiai témájú kötet társszerzője volt.

 

Munkáját több díjjal is elismerték:
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2011)
Prima díj (2013)
Prima Primissima Közönségdíj (2013)
MOB fair play díj (életmű kategória) (2015)
„Budapest Főváros XIII. Kerületért” díj

  • Azt olvastam az életrajzodban, hogy sportoló voltál.

Nagyon szerettem sportolni, sőt, azt is mondhatom, hogy nagyon szeretek mozogni, kihagyhatatlanul az életem része, és remélem, mindig az is marad.

  • Mikor jött a gondolat, hogy pap szeretnél lenni?

Az Istennel való kapcsolatban, párbeszédben fogalmazódott meg, ami az emberi lélek legmélyén zajlik. Felőlem nézve volt is, van is egy mély vágy Isten felé, a teljesség felé, egy személy felé, aki az életemet megalapozza. Aki fogyhatatlanul szabadságot ad és szeret. Eközben Isten felől van szándék, sokféle elképzelés arról, hogy mi mindent hozhatnék ki az életemből. Ezért újból és újból megbeszéljük Istennel, hogy ebben az évben van-e valami fontosabb, mint tavaly volt, kell-e változtatnom valamin.

  • Mi a célod az előadásaiddal?

Az a tapasztalatom különböző irányokba képződve, hogy nagyon sok tudás halmozódott fel a szakembereknél, egy-egy tudományterületen, de ezek a szakismeretek, fontos információk nem eléggé jutnak át, jelennek meg azoknál, akiknek a leginkább szükségük volna rá. Megdöbbentőnek tartom, hogy a lélektani világban 50-100 éve egyértelműséggel beszélünk különböző témákról, a közbeszédben, a közgondolkodásban pedig ez még mindig nem gyökeresedett meg. Másképpen élhetne valaki, másképpen alakulhatna egy párkapcsolat, másképpen nézne a gyerek a szülőjére, a szülő a gyerekére, ha okosan tudnánk használni azokat az információkat, amelyeket közkincsünknek tartok.

  • Mentálisan nem fejlődtünk akkorát, amekkorát a tudomány fejlődött.

Talán úgy mondanám, hogy sokkal több mindent tudunk, mint amennyit használunk. A tudás nincs azoknál, akiknek a legnagyobb szüksége volna rá. A következő lépés pedig annak a hatékonysága, hogy azt beépítsük az életünkbe, és az alapján cselekedjünk és formáljuk a kapcsolatainkat. Tehát az egyik legdöntőbb motivációm, hogy a hallgatók is tudják mindazt, ami már tudható. Ne rontsunk el valamit, amiről tudható, hogy úgy nem fog működni. Fölöslegesen és értelmetlenül ne szenvedjünk, és fölöslegesen ne okozzunk szenvedést másoknak se. Olyan sokat tudunk már arról, hogy miként lehetnénk elégedettek, boldog emberek. Például, hogy a boldogság nem exkluzív, hanem egyetemesen jellemző ránk, vagyis nem szükséges hozzá semmi rendkívüli vagy drága, ami elérhetetlen volna számunkra.

  • Te egy közvetítő vagy.

Igen, és ez a papi létezésnek is az egyik alappillére. Ott Isten és az ember között történik a közvetítés, az előadásaimban pedig bizonyos ismeretek és tapasztalatok és az arra szomjazó személy vagy csoportok között.

  • Melyiket szereted jobban? Vagy kell-e sorrend?

Örülök, sőt élvezem azt, hogy szerepgazdagságban élhetek. Ez a szabadságomat is meg a kompetenciáimat is frissen és elevenen tartja. Nem rangsorolok, inkább figyelek, mikor melyikre van szükség.

  • Tehát szabadnak érzed magad. Mi adja a szabadságot az embereknek?

Érdemes megkülönböztetni a külső és a belső szabadságot. Most itt a belső szabadságról beszélünk elsősorban. Nekem pl. az, hogy próbálok bátor lenni újra és újra, hogy akár döntéshelyzeteknél, akár, amikor gondolkozom valamin, megengedjem magamnak, hogy azt az adott dolgot nagyon sokféleképpen láthassam, tehessem. Aztán természetesen a feltáruló szabadsággal, lehetőségekkel, a választási alternatívákkal igyekszem jó döntéseket hozni. Akkor tudok jó döntést meghozni és abban elköteleződni, ha a szabadságomhoz eljutottam. Egész más történik bennem, ha azt mondom, hogy így kell ezt csinálni, nem volt más választásom, vagy pedig ha azt, hogy tudtam volna másképpen, de én akartam, hogy így legyen. Én döntöttem, engem senki nem kényszerített, eljutottam a szabadságban a saját mély vágyaimig. Ahhoz az élményhez, hogy azt érzem: ez a legjobb döntés. Így tudok elkötelezett lenni. A szabadság kimunkálásában fontos szerepet adok a fantáziának, a képzelőerőnek. Hogy így is lehet, meg úgy is lehet, aminek ilyen vagy olyan következményei lesznek. Akarom ezt, vagy sem? Nemcsak azon töprengek, hogy mit akarok tenni, hanem hogy milyen emberré szeretnék válni. Éppen ez adja meg, hogy tágabb összefüggésben hozhatom meg a döntést. Igyekszem szabadon elképzelni, megélni sok mindent, és nem összetéveszteni a megélést a kiéléssel.

  • Tehát a döntés szabadsága nagyon fontos.

Anélkül nem tudok szívvel-lélekkel ott lenni a döntésemben vagy a döntés után a cselekvésben. Tudom, hogy valakit ez rémíthet. Ő azt mondja, bele se gondolok, hogy lehetne másképpen. Megijed. Ezért sem szoktam tanácsot adni. Nem akarok másokat megváltoztatni, nem gondolom, hogy ami nekem jó, az biztos jó a másiknak is.

  • Mégis valahol a változás a cél, hogy az emberek jobban legyenek.

A cél lehet az, hogy szabadabban, kompetensebben, elmélyültebben, felelősségteljesebben és elégedettebben vigyük az életünket. Ehhez igyekszem hozzájárulni. Szó sincs róla, hogy meg akarnám mondani, hogy ki merre lépjen. Nagyra tartom az egymást kölcsönösen kiegészítő igazságokat. Ezért inkább a tájékozódást, eligazítást próbálom segíteni.

  • Nagyon elfoglalt vagy. Hogy lehet a 24 órából 36-ot csinálni?

Igyekszem hatékony lenni. Ha már csinálok valamit, akkor abba nagyon beleteszem magam. Törekszem arra is, hogy a rutinfeladatokat gyorsan elvégezzem, és maradjon időm a kreativitásra.

  • Ezért nagyon megválogatod, hogy mit csinálsz.

Persze. Szoros időbeosztásban élek, de teret adok magamnak is. Mikor fiatal pap voltam, akkor jöttem rá, hogyha nem írom be magamat a naptáramba, akkor ki fogok belőle szorulni. Most már saját magamat is beírom. Egy kedves ismerősöm azt mondta egyszer, hogy „Feri, törődj magaddal, mert más nem fog”.

  • És ilyenkor beírod, hogy Feri?

Így van, és örülök, hogy jól tarthatom magam.

  • Mi kapcsol ki téged, vagy mi tölt fel?

Elsősorban az, hogy időt szánok magamra és időt adok magamnak, pl. ez heti egy nap. Azt szoktam mondani, hogy senki mással nem teszek jót, csak magammal. Ha ezt nem teszem meg, akkor az egyensúlyom felborul, és elindulok a kiégés útján. Van egy-két alapszabály, amit kitaláltam az évek során, pl. hogy min. 6 órát aludjak mindennap. A másik, hogy mindennap legalább egyszer meleg ételt eszem, vagy pl., hogy mindennap egy kicsit muszáj mozognom. Hetente egyszer pedig többet is, egy jót kirándulni, vagy elmenni úszni vagy kerékpározni.

  • Hogy látnád magad 20 év múlva? Ugyanígy, ugyanezt teszed?

Szeretnék bátor öregember lenni, aki azt mondja, hogy nekem most már még kevesebb félnivalóm van az életben. Ezért sokkal hűségesebb lehetek a lényeghez vagy az igazsághoz. Ismerek néhány bátor idős embert. Lenyűgözőek! Sokféle emberi viszonyban és kapcsolódásban élek, ahogy a szakirodalom szokta ezt mondani, differenciált emberi kapcsolatokban. Ez nagyban hozzájárul a jóllétemhez. Nagyon is óvakodom attól, hogy kizárólag papi szerepben létezzek, és mindig csak a papi szerep szerint beszéljek. Nagyon fontos a papi szerep, de nem csak pap vagyok. Egy hajléktalan férfi ezt így fogalmazta meg, hogy „Feri atya! Azért szeretem magát, mert maga félig-meddig ember is”.

Dr. Szarvasházi Judit
főszerkesztő-gyógyszerész