Fotó: Labancz Viktória

Igenis megfogja a porszívó csövét, és rendet is rak a konyhában a nagy főzések után. Sokan az Argo című film rendezőjeként ismerik, a sportkedvelők tudják, hogy a Farkasok nevű amerikaifutball-csapat alapító elnöke volt, és ma is játékosa négyszeres magyar bajnokként. A színházlátogatók szívesen emlékeznek a Gina és Fidel és a Tortúra című kétszemélyes darabban nyújtott, szuggesztív előadására, és legutóbb az egyik kereskedelmi adó nagy sikerű, nézőcsúcsokat döntögető műsorának fináléjában „lepleződött le”, mint a krokodil alakítója. Ősszel hihetetlen karakterként látjuk majd a mozikban, az Űrpiknik című magyar sci-fiben mint szőke, kék szemű űrlényvadászt. A láthatóan sokrétű, ismert, sikeres és nem utolsósorban jóképű Árpa Attila érdekes gondolatokat osztott meg velünk pályájáról, életéről, érzéseiről.

A szüleid a felvidékről kimentek Németországba, te ott születtél. Benne volt
a levegőben, hogy majd Magyarországra költöztök?

Egyáltalán nem. Sőt, ők nem is Németországba akartak menni, hanem Münchenből tovább Ausztráliába, Amerikába vagy Kanadába, de közbejött valami, ez voltam én. Végül megszerettük Németországot. Felnőve, miután utaztam és dolgoztam rengeteget, eljött az a pillanat, amikor a Filmművészeti Főiskolára szerettem volna járni. Hisz tapasztalatot már eleget szereztem, de akkor még a diplomára is vágytam. Három főiskolára felvételiztem. Londonba, Berlinbe és Budapestre. Berlinben nem vettek fel, Londonban és Budapesten viszont igen. Döntenem kellett. Nem lehet tudni, mi lett volna, ha… A lényeg az, hogy Budapest mellett döntöttem. A főiskolának akkor nagyon jó hírneve volt, és igazán remek tanárok oktattak. Tulajdonképpen végigvettem azt, hogy huszonegynéhány évesen mi az, ami fontos számomra. A jó idő, a szép lányok, az olcsó élet és a jó ételek. London sajnos mind a négyben csúfosan elbukott, így lett a döntés Budapest. Amikor már elkezdtem a főiskolára járni és dolgozni, akkor a szüleim is „visszaköltöztek”. Ezt idézőjelben mondom, mert ők felvidéki magyarok. Ugyanakkor tényleg így fogalmaztunk, mert ez volt az otthonunk mindig is. Nekem személyesen nagyon-nagyon jó volt a váltás. Pont
annyira jó, mint fordítva egy magyarnak, ha Németországba megy. Mindaz, ami egy magyar embernek Németországban megtetszett, pont azok a dolgok voltak, amiket én ott már nem tudtam szeretni.

Nekem ott mindig olyan volt, mint mondjuk egy műtő. Nagyon rendezett, nagyon tiszta, mindenkinek megvan a dolga, be van osztva minden másodperce. Budapest pedig olyan volt, mint egy Rejtő Jenő-s kikötői kocsma, ahol minden szabad volt, és mindenki azt csinált, amit akart. Nekem akkor a személyiségemhez, a mentalitásomhoz jobban illett ez az átláthatatlan, posztkommunista káosz. Az a nem túl sok pénz, amivel ideérkeztem, a németországi pár havi fizetés, az pont felért egy itteni vagyonnal, olyan olcsó volt akkor minden. Számomra ez egy vadnyugati történet volt. Én a káoszban mindig jobban éreztem magam, mint egy letisztult rendben.

Nem azért, mintha én magam egy kaotikus ember lennék, hanem egyszerűen abban látok több lehetőséget és izgalmat. Azt szokták mondani, hogy a káoszban lehet lehetőségeket találni, a zűrzavarban lehet érdekes megoldásokhoz jutni, és igen, az RTL Klub-os pályafutásom is hasonlóan kezdődött. Ott is káosz volt az elején, és ezt kihasználtam. Van az a mondás, hogy csak a kisember tart rendet, a zseni átlátja a káoszt. Nem vallom magam zseninek, de ezt a mondatot nagyon szeretem.

• Színész vagy, producer, rendező, forgatókönyvíró. Van, ami ezek közül a szíved csücske?
A rendezés, az a tényleges szakmám, azt imádom igazán, annak minden egyes elemét. Az írás, a karakterek megalkotása, a történet összerakása, megrendezése, összevágása, igen, az egész folyamat a szívem csücske. Rendeztem már két mozifilmet, számtalan reklámfilmet, zenei videoklipet. És akkor ott van még a produceri oldal, a sorozatfejlesztés, a filmgyártás. A színészetben pedig, remélem, el fog jönni az a szerep, amely az itteni áttörést jelenti.

• Nem csak itt dolgozol, itt alkotsz Magyarországon?
A film gyártási feladatait, rendezését itt látom el, a színészetet pedig leginkább külföldi produkciókban. Bár most lesz egy magyar sorozatban szerepem, amit sajnos még nem mondhatok el, és lesz két magyar játékfilm. Az egyik az Űrpiknik idén és az Átjáróház jövőre.

Az elején úgy fogalmaztál, hogy a főiskolai felvételi előtt még vágytál a diplomára. Miért, most már nem?
Félreértés ne essék. Fontosnak tartom azt, hogy valaki képezze magát, egyetemre vagy főiskolára járjon, és elsajátítsa az alapokat ebben a szakmában. Ugyanakkor azt mondom, hogy pont a film és a tévészakma az, amit csak gyakorlattal lehet igazán megtanulni. A jó rendező nem attól jó rendező, hogy négy évig egyetemre járt, hanem mert tehetséges, és a filmkészítés többi folyamatához is ért. Én például dolgoztam, mint világosító, írtam forgatókönyvet, gyártottam, vágtam, színész voltam.

Leginkább ezek kellettek ahhoz, hogy képzett rendezőnek tartsam magam. Tehát meg kell tanulni az alapokat, de a gyakorlat sokkal fontosabb. Filmes pályafutásom alatt senki nem kérte számon rajtam, hogy van-e végzettségem, van-e diplomám. Mert ez a szakma nem erről szól. Tehetséget nem tanítanak az egyetemen. Viszont ha van tehetséged, akkor azt nagyon sok technikai tudással ki tudod, és ki kell egészíteni.

Jobban szeretik a színészek azt, amikor egy olyan rendező áll velük szemben, aki színészként is dolgozik?
A színész szerintem nem ezzel foglalkozik. Ha egy rendező őt jól instruálja, és ki tudja belőle hozni, ami a szerephez kell, akkor meg van elégedve, mert a legjobb tudása szerint el tudja játszani a szerepet. Neki ez számít. Nekem pedig nyilván az, hogy színészként sok rendezővel dolgoztam, és mindig is tanultam mindegyiktől. Hozzátettek a rendezői tudásomhoz. Minden forgatáson tanulunk valamit. Mit hogyan kell csinálni, vagy éppen azt, mit hogyan nem kell. Megtanulom, hogy rendezőként hogyan ne bánjak egy színésszel, vagy hogyan találom meg hozzá a megfelelő kulcsot, amivel azt a karaktert kapom, amit fejben elképzeltem.

• Ez pszichológia?
Nem csak. Ez emberismeret, empátia, intelligencia, tapasztalat és türelem.

• Nemigen tudlak téged elképzelni otthon pl. porszívózni. Milyen az otthoni Árpa Attila?
Kezdjük ott, hogy én nagyon szeretek főzni, és gyakran főzök is a gyerekemnek, a szüleimnek, a barátaimnak, a szomszédomnak, akik szerint nagyon is jól főzök. A főzés eleve takarítással jár, van, amikor nem rögtön főzés után rakok rendet, de általában azt is elvégzem.

• Hogyan szoktál felfrissülni fizikailag, és hogyan szellemileg?
Fizikailag természetesen leginkább edzésekkel. Szeretem az amerikai futballt. Az mindig feldob, a lovaglás is nagyon felszabadító, de rá lehet ülni egy motorra, és meghúzni egy kicsit a gázt. Természetesen ne felejtsük el a szexuális életet sem. A fizikai felszabadításomat ezekkel érem el. A szellemi felfrissülés terén szerencsés helyzetben vagyok, mert az én barátaim majdnem mind kollégák is egyben. Tehát ha mi leülünk egy pohár bor mellett beszélgetni a szakmáról, akkor az félig-meddig már munka is, és élvezet is. Kitalálni éppen egy új alapkoncepciót egy műsorhoz, egy filmhez, az munka, szellemi tevékenység, és ugyanakkor kikapcsolódás is egyben.

Természetesen imádok filmeket és a tévésorozatokat nézni. Sokaknak ez a kikapcsolódásuk, szórakozásuk, nekem is az, de közben tájékozódom és művelődöm. Mert tisztában kell lennem azzal, hogy milyen trendek vannak. Mi sikeres, mi működik. Ahhoz, hogy egy sorozatot létrehozzak, tudnom kell, hogy a piac hogy néz ki, és Magyarországon éppen milyen sorozatok léteznek és működnek jól a nézettség szempontjából.

• Könnyen barátkozol, sok barátod van, vagy igazi, az kevés?
Aránylag nyitott ember vagyok, sok barátom van, de nem a számok számítanak, hanem a kvalitás. Mondjuk, öt legjobb barátom van. Ez sok vagy kevés? Nekem ők tökéletesek, és mindegyik más személyiség. Már nagyon régóta működik ez a barátság, és azt hiszem, nem is fog változni. Ettől függetlenül lehet, hogy túl könnyen engedek be embereket az életembe, mert megadom mindenkinek az esélyt. Sőt, ha valaki hibázik a barátságban, akkor is kap még egy lehetőséget, mert egyet hibázni lehet, de utána már nem. Ha a bizalmat eljátszotta, azt nem lehet már visszaállítani. Ha már a bizalomról beszélünk, és a Patika Magazinban jelenik meg az interjú, akkor hadd mondjam el, hogy több mint tíz éve, mióta itt lakom a XII. kerületben, soha, de soha nem csalódtam a gyógyszerészekben. Csak azt tudom mondani, hogy hajrá, így tovább! Még ezekben a nehéz időkben sem tapasztaltam a patikákban soha semmi rosszat. Innen, ezen az interjún keresztül üzenem a gyógyszerészeknek, hogy köszönöm szépen.

Dr. Szarvasházi Judit
főszerkesztő gyógyszerész