A meditálás együtt érzőbbé, jó szívűbbé teheti az embert

315

A meditálás együtt érzőbbé, jószívűbbé teheti az embert – állapította meg egy új tanulmány, amely a Psychological Science című folyóiratban látott napvilágot.

A bostoni Északkeleti Egyetem (Northeastern University) és a Harvard Egyetem kutatói azt vizsgálták tanulmányukban, hogy a meditáció milyen hatással lehet az egyén együttérző képességére és morális viselkedésére. A tanulmány résztvevőit nyolc hétre két különböző meditációs tanfolyamra osztották be, majd a kurzust követően tesztnek vetették alá őket.

Empátiából 5-ös

Egy váróterembe kellett bemenniük, ahol három szék volt és ezekből kettőn színészek ültek. Az alany az üres széken foglalt helyet és várta, hogy szólítsák. Ezután egy harmadik színész érkezett a váróba mankókat használva és nagy fizikai fájdalom jeleit mutatva. Amint belépett a terembe, a két másik színész a telefonjával kezdett babrálni, vagy elmerült egy könyvben, teljesen figyelmen kívül hagyva az újonnan érkezőt – ismertette a tanulmány részleteit az Északkeleti-Egyetem honlapja.

A kérdés, amelyre az egyetem munkatársa, David DeSteno és a laboratóriumában dolgozó végzős diák, Paul Condon választ keresett az volt, hogy a meditációs tanfolyamon részt vevő alanyok vajon nagyobb valószínűséggel sietnek-e a fájdalmakkal küzdő ember segítségére, még akkor is, ha látszólag senki más nem vesz tudomást róla. “Tisztában vagyunk azzal, hogy a meditálás jótékony hatással van az egyén saját fizikai és pszichológiai jólétére” – húzta alá Condon. – Mi azonban azt akartuk kideríteni, hogy az együttérző képességét is fejleszti-e.”

Azon alanyok körében, akik nem vettek részt meditációs órákon, mindössze nagyjából 15 százalékos, míg a meditálók csoportjaiban 50-50 százalékos volt a segítségnyújtási arány, vagyis a meditáció különböző formái ugyanolyan jótékony hatással bírnak – hangoztatta DeSteno. “A meditálás arra készteti az embereket, hogy jól cselekedjenek – segítsenek azon, aki szenved – még akkor is, ha épp az ellenkezőjét látják követendőnek.”

A szakember szerint az, hogy a két másik színész egyáltalán nem vesz tudomást a fájdalmakkal küzdő harmadikról, olyan “kívülálló hatást” teremt, amely normális esetben csökkenti a segítőszándékot. Ilyenkor ugyanis az emberek gyakran azon gondolkodnak: “miért épp nekem kellene segítenem, ha senki más nem teszi”. Az eredmények a jelek szerint megerősítik azt, amelyet a buddhista teológusok már régóta hisznek, vagyis, hogy a meditálás hatására az ember nagyobb együttérzést és szeretetet tapasztal magában minden érző lény iránt.

MTI