A vírushelyzet természetesen a humoristák előadásainak sem kedvez, de Kiss Ádám ezekben az időkben is fontosnak tartja, hogy ne hagyja vidám pillanatok nélkül a közönségét. Új, MITPARODIZÁLSZ?! című videójában Elek Péter oldalán tornásztatja meg a rekeszizmokat, míg szabadidejében minden percet a nemrég bővült családjának szentel.

Az új videóban Ádám és Peti egy-egy kártyát húzva próbálják a másiknak megidézni az adott híresség vagy éppen fogalom tipikus ismertetőjegyeit, Fábry Sándortól egy egyszerű, „mezei” galambig sokan célkeresztbe kerülnek. „Aki közéleti személyiség vagy híresség, a reflektorfényben szerepel, az fel van készülve arra, hogy néha ő is egy-egy paródia célpontjává válhat. Természetesen a családom sincs biztonságban, egy politikus paródiája után sokszor a feleségem következik, és kiteregetem a családi szennyest” – hangsúlyozza nevetve Kiss Ádám, hozzátéve, hogy nagy sértődésre nem emlékszik a pályafutása alatt. Sőt, bizony néha neki is állni kell a sarat. „A Roast kétórás előadása alatt azért megedződött az ember, ott bizony mindenki kapott hideget-meleget négy-öt kollégától és hírességtől. De ahogy sírva vígad a magyar, az is igaz, ahogy alázva dicsér.”

Kiss Ádám, Elek Péter

Az új videó az egyszerűségre épít, két szék, két ember szórakoztat effektek és komoly technikai ráhatás nélkül. Ádám azt mondja, régi vágású forma ez, de még mindig nagyon szeretik az emberek. Kifejezetten fontos most ez az online kapcsolattartás, hiszen hosszú ideje nem találkozhatott személyesen rajongóival. „Pont egy kolléga hívott a minap, hogy lehet-e szakmai kérdése. Nevetve kérdeztem, hogy mégis melyik szakma? Kicsit eltávolodott ez a fellépősdi. Figyelem folyamatosan az intézkedéseket, de a korlátozások enyhítéséig sem búsulok, most elsősorban családapa vagyok. Nemrég született meg a második kisbabánk, így nem unatkozom, van időm megélni a szép pillanatokat.”