Melitta horoszkóp (04.24.-04.30.)

0
407

KOS

(március 21.–április 20.)  Sokféleképpen segíthetsz másoknak. Pénteken a bőség zavarával küzdesz, legalábbis ami a segítségnyújtást illeti. Persze lehet, hogy először azt kellene tisztáznod magadban, hogy kinek is akarsz segíteni valójában. Olyanoknak is segítő jobbot nyújtasz, akik korábban bántottak, vagy keresztbe tettek neked? A csillagok szerint nagyon jó dolgok születnek a megbocsátásodból és a kicsinyességen való felülemelkedésedből. Hétfőn, kedden, szerdán ügyintézős, rohangálós napod lesz, de legalább nem fogsz unatkozni. 

Kos leányzó természetes szépség, még akkor is, ha ő nem mindig így gondolja. Miután vég nélkül rohanásban van, tökéletesre fejlesztette az öt perces smink tudományát. Szereti kihangsúlyozni arcvonásait, és mélyen ülő szemeit, ami még vagányabbá teszi.

Bika

(április 21.–május 21.) A kötöttségeket rosszul viseled.  Ha úgy érzed, hogy bárki, vagy bármi megpróbál korlátok közé szorítani, akkor szinte felrobbansz a tehetetlenség érzésétől. Jó munkaerőként gyakran végzed el mások munkáját. Ilyenkor semmi mást nem teszel, mint mindkettőtök életét megnehezíted. Nem kapsz és nem is kaphatsz elismerést, őt pedig megakadályozod abban, hogy kiteljesedhessen a reábízott feladataiban. A hét első felében sok furcsaság történik veled. Egyszerűen összejönnek a dolgok, de csak akkor lesznek rossz napjaid, ha túlagyalod azokat. 

A Bika szülött hölgy, nem szeret sok pénzt kiadni a szépségápolásra, de mégis szereti, ha külseje patent, ha rendben van. A meglévő smink cuccokat elhasználja, és csak utána vásárol újakat. Szépsége önmagában rejlik: bármilyen szépítő kelléket használ, azokat igyekszik természetes formában minél diszkrétebben arcára felvinni.

Ikrek

(05.22.– 06.21.) Pénteken a szavak erejére figyelsz fel. Arra, hogy ha mondasz valamit, sokan nem értik meg a mondandót. Legtöbben nem akarnak meghallani, de nem is jutnak el addig, hogy a szavaid összességét, a közlésed tartalmát nézzék. Ennek oka van, amin érdemes lenne kicsit elgondolkodni. A hét első napjaiban egy váratlan kiadás teljesen felboríthatja a terveidet. Elsőre talán úgy tűnhet, hogy még a régóta szervezett nyaralást is le kell majd mondanod. Nézd át a pénzügyeidet alaposan, valószínűleg csak egy kis átcsoportosításra és spórolásra lesz szükség! Ne gondolj egyből a legrosszabbra! Kapcsolatban több vita is kialakulhat köztetek, méghozzá a pénzügyeitek miatt. Nem egyformán láttok néhány helyzetet.  Ha nyugodtan és őszintén képesek vagytok beszélni róla, nem lesz gond! 

Az Ikrek szépség nem csinál abból gondot, hogy nem volt ideje indulás előtt kisminkelni magát. Autóban, buszon, vagy ahova indul, bepótolja azt.

Rák

(06.22.–07.22.) Az egyik kollégád megpróbálhat manipulálni, hogy közelebb kerüljön a céljához. Ne dőlj be neki, mert hosszú távon még rosszul is járhatsz, ha mellé állsz és támogatod! Ellenségeskedésre semmi okod, egyszerűen csak ilyen az élet! Utálod, ha valaki anyagias és sajnos pont egy ilyen sráccal/lánnyal sikerül mostanában összegabalyodnod. Ezen a héten lehetséges, hogy nem vágysz semmi romantikusra, vagy érzelmesre, bár ismerkedni lesz kedved. A bolondos konstellációk miatt csakis a kötetlen flörtök jöhetnek szóba. Szerencsére akad jó néhány srác/lány, akinek nagyon is bejön a lazaságod! 

Rák szülött lány, nő, nem keresi kifejezetten az új szépítkezős termékeket, kozmetikushoz is akkor megy, amikor úgy érzi, hogy eljött annak ideje. Mindaddig a barátnőktől, az anyukájától, és hírességektől olvasott, ellesett praktikákat próbálgatja. Nem is sejti mennyien beszélnek róla, hogy milyen elegánsan szép.

Oroszlán

(07.23.–08.23.) Tele vagy energiával, megállíthatatlannak érzed magad, kivéve, ha munkáról van szó. Minden máshoz van kedved, de egyszerűen képtelen vagy dolgozni, pedig muszáj lesz rávenni magad, ha nem akarsz egész hétvégén túlórázni. Miért lázadsz minden ellen, amit a barátod/barátnőd kitalál, eltervez? Tényleg nem tetszik, vagy valami más bajod van, és így jön ki belőled? Nem ártana magadban ezt letisztázni! 

Beauty Oroszlán lány elsősorban a hajára, annak szépségére szentel időt, aztán jöhet a többi. Ajkainak vörös rúzzsal való kiemelése vonzóvá, csókossá teszi, a szemein nagyon jól mutatnak a merész, füstös szürke árnyalatok és a fekete – de ha visszafogottabb színeket szeretne, az őszibarackot, és a tompa okkereket is királynőként viseli. 

Szűz

(08.24.–09.23.) Függetlenség iránti igényedet a kelleténél jobban kimutatod, emiatt még ma összezördülhetsz kedveseddel. Nem tudni mi ütött beléd, de a legkisebb, személyi szabadságot korlátozó kérést sem tűröd. Akkor úgy érzed, hogy nem járhatod a saját utadat. Mivel nem beszélsz nyíltan, emiatt a társad úgy véli, hogy talán lazítani szeretnél a kötődéseteken, vagy ami még sokkal fájóbb, hogy szakítani készülsz. 

Legtöbb Föld jegyű nő, így a Szűz is sokat küzd a bőrével. Ajánlottak számára az agyag maszkok, amelyek a zsíros, olajos bőr számára is segítséget jelentenek. Ne feledd, hogy szépséged természetes, de kisugárzásodat növelheted mindenféle rásegítő praktikákkal, ezektől még csodálatosabbá válsz!

Mérleg

(09.24.–10.23.) Az lehet az érzésed, hogy a világ körülötted változóban van, és a változás iránya ezúttal nagyon is pozitív. Olyasmi ez, mint egy boldog előérzet. Csendben figyeled, hogy lassan kezdenek kibontakozni előtted új témák, új utak, új lehetőségek, és mind igazán izgalmasnak és gyógyító, regeneráló erejűnek mutatkozik. Lépj hátra, és egyszerűen csak figyeld az eseményeket! Kezded unni, hogy mindenki a te szerelmi életedről pletykál? Te is tehetsz ellene! Például mostantól ne fecsegj ki mindent mindenkinek! Főleg azoknak ne, akik mindenkire megjegyzéseket tesznek, nem tudnak mit kezdeni magukkal, köztudottan fogalmuk sincs, milyen egy jó kapcsolat.  

Óvakodj a stressztől! A stressz is szabad gyökökkel árasztja el a szervezetet, ráadásul nemcsak belülről öregít, de a krónikus stressz akár éveket is hozzáadhat az ember valós életkorához. Lehetőséged szerint iktasd ki azokat! Esténként tegyél szemhéjadra pihentető kamillás pamacsot, mennyei érzés lesz utána!

Skorpió

(10.24.- 11.22.)  Néha nem sikerül jól elmondanod a családodnak és a szeretteidnek mindazt, amit szeretnél. Lehet, hogy így hétvégére belefásulsz sok teendődbe, és közlésed nem lesz olyan megfontolt, jól összerakott, min azt szeretnéd. Ha hagyod leülepedni magadban és a beszélgetőtársadban is a mondandódat, az sokat fog segíteni mindkettőtöknek. Mindenki azt mondja, nincs semmi esélyed a kiszemeltednél, te mégis úgy érzed, hogy összejöhet a dolog? Ne add fel, valószínűleg a többiek nem látják, nem érzik azokat a jeleket, amiket neked küld a srác/lány! 

Beauty pillanatok: az ápoltság a jó közérzet kísérője. Már fiatal korban érdemes elsajátítani a szépítkezési trükköket, fortélyokat, melyre az igény benne van minden lány vérében. Vizes jegy lévén, hogy üde bőröd legyen, fontos naponta minél több tiszta víz fogyasztása. Mivel a Skorpiókra jellemzőbb az áttetsző bőr, így jobban meglátszanak a szem alatti gödrök, karikák. 

Nyilas

(11.23.- 12.21.) Ha valaki azt mondja neked, hogy őrizd meg a nyugalmadat, az igazán idegesítően hat rád. A pénteki zárás, és több nyomás hatása nehezedik rád.  Van az úgy, hogy legszívesebben mindenkit jól elküldenél melegebb éghajlatra. Szerelmed nyugtató szava enyhíti az idegességedet, de a szüntelenül elégedetlenkedő, kritizáló családtagok valahogy nincsen jó hatással rád. Azért kezd el hiányozni valaki a múltadból, mert a szerelem érzésére vágysz. Nehogy összekeverd azzal, amit iránta érzel, nem véletlen, hogy szakítottatok, és kínszenvedés lenne ezen az úton újra végigmenni! Ez már biztosan az egészséged rovására menne! 

Szépséged megőrzése érdekében üdítők helyett igyál tiszta vizet! A rendszeres sport is nagyon hasznos, hiszen ezzel serkentjük a vér áramlását, több oxigén jut a szervezetbe, ráadásul a rendszeres mozgás egészséges arcszínnel is megajándékoz bennünket.

Bak 

(12.22.-01.20.) Nem mondhatjuk, hogy ne lennél időzavarban pénteken. Szóval itt az ideje, hogy tisztázzuk: ha ma péntek van, holnap szombat lesz. Tehát a nyakadon a hétvége. Gondolj bele, mi fér bele a napodba, és mi nem! Ami nem fér bele, azt minden lelkiismeret-furdalás nélkül nyilazd át a naptáradban hétfőre! Egy rövid, de nagyon intenzív viszonyod lehet, és csak rajtad múlik, hogyan éled meg. Már nagyon szükséged van valamire, vagy valakire, ami kizökkent az egyhangúságból. Régóta együtt élőknél egyikőtök exe miatt bonyolulttá válik a kapcsolatotok, előkerülhetnek zavart keltő dolgok. 

Hétvégeken jó program lehet: fogjatok össze a családdal és csináljatok közös szépítő perceket! Legyen valaki a fodrász, valaki a kozmetikus, valaki pedig a kézápoló, akárcsak a valóságban! Fenomenális az érzés, közben és utána is. 

Vízöntő

(01.21.–02.19.)  Azt veheted észre, hogy a világ körülötted változik. Legjobban az emberek változnak: akik eddig flúgosak voltak veled, megnyugszanak. Azok, akik máskor teljesen halvérűnek tűntek, na, azok lesznek igazán ingerültek. Tulajdonképpen magadon is megfigyelheted ezt a változást. Legtöbb ismerősöddel pont ellenkezőleg viselkedsz, mint ahogyan szoktál, vagy ahogyan szeretnél.  Szerelmi életed kibontakozóban van, felforrósodik a levegő közted és egy régebbi ismerősöd között. Talán eddig is megvolt a szimpátia, de most lettetek egyszerre annyira bátrak, hogy lépjetek egymás felé. Ezügyben hosszú távon is jót mutatnak a csillagok. 

Szépséged titka most a tekinteted, amivel hódíthatsz, és a szemhangsúlyos smink, amivel élénkséget adhatsz az arcodnak. Kerüld a hiperszuper reklámok által kínált méregdrága pakolásokat! Alkalmazd inkább a jól bevált régi cuccokat!

Halak

(02.20.– 03.20.) Vigyázat, nagy indulatok mozognak benned, és nagy, átalakító erőket tapasztalhatsz a hét közepétől! Legszívesebben felrúgnád az egész világot, és mindent megváltoztatnál magad körül. Könnyen lehet, hogy ez a benned munkálkodó nagy lendület el is kezdi újjáalakítani a helyzeteidet, a kapcsolataidról nem is beszélve. Az érzelmesség nyitottá tesz! Szerencsére csak annyira, hogy levetkőzd a gátlásaidat egy dögös fiú/lány társaságában. Nyugi, ettől még nem leszel könnyűvérű a másik fél szemében! 

Halak lány: ne feledd annak fontosságát, hogy szépítő ládikád mindig rendben legyen! Macerás, de elengedhetetlen rendszeresen tisztítani az ecseteket. Sminkelésnél ne feledd, hogy a Halakra jellemzően mindenféle futurisztikus színek jól állnak, mint pl.: királykék, ezüstös, lila, és a hasonlóak!

Melitta
Telefon: +36-20/922-52-92
E-mail: melitta@ahol.com
Honlap: www.gil.hu/melitta/melitta.html
WebTv: www.melittatv.hu