Testünk, lelkünk is átalakul az évszakok változásával. A napi bolygóállások ugyan erősen hatnak hangulatunkra, kapcsolatainkra, de azért mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy jól legyünk a bőrünkben.

Kos

(március 21.–április 20.) Igazán jó, a temperamentumoddal harmonizáló hangulatban telnek napjaid. A hét második felében a Mars asztrológiai jegyet vált, így sokkal lobbanékonyabb, türelmetlenebb lehetsz. Nem bántasz meg túlzottan senkit, de belül úgy érzed, rajtad kívül mindenki csigatempóban halad.  Szerezz be egy szép üres füzetet, és írj bele naponta öt dolgot, amiért aznap hálás lehetsz az égieknek! Lesznek olyan napok, amikor ez nem fog könnyedén menni, de ne add fel! Köszönd meg például a napfényt, a gyermeked mosolyát, a férjed munkahelyét, a szüleid egészségét, a fiad egyetemi helyét! A hálaadást megtanulhatjuk. Ez megvidámítja szívünket, és megerősít bennünket. A napló pedig segít abban, hogy emlékezzünk az életünkben történő jó dolgokra, amiből sokkal több van, mint hinnénk!

Bika

(április 21.–május 21.) Végre eljött a te időd, legalábbis, ami a munkát illeti. Érzelmileg kötődsz a hivatásodhoz, így fontosak a körülmények is. Még akkor is, ha rövid ideje dolgozol csak ezen a helyen, elmondhatod, megismerted a kollégákat, és ők is elfogadtak, megszoktak téged. Párkapcsolatodban túljutottál egy félreértésekkel nehezített időszakon. Néha az az érzésed, hogy megfulladsz? Stresszhelyzetben  az ember hajlamos arra, hogy gyorsakat és aprókat lélegezzen, ezért a szervezet nem jut elég oxigénhez. Ilyenkor könnyen kialakulhat egy pánikhelyzethez hasonló kétségbeesés. Végezzük el a következő gyakorlatot: feküdjünk hanyatt és tegyünk egy könyvet a hasunkra. Lélegezzünk mélyet, majd lassan fújjuk ki a levegőt! Két percen keresztül folytassuk! Ez a gyakorlat ellátja agysejtjeinket a szükséges oxigénnel, ezáltal javul a hangulatunk és koncentráltabban tudunk dolgozni is.

Ikrek

(05.22.– 06.21.) Tölts minél több időt a szabadban! Szükséged van a friss levegőre. Egész héten fantasztikus a vonzerőd. Használd ki az ősz nyújtotta lehetőségeket! Puha, lágy szövésű ruhákkal, sálakkal emeld ki a szépségedet. Hétfőn, ha bárkinek e-mailt írsz, mielőtt elküldöd, gondosan olvasd át! A technika ördöge alaposan megtréfálhat. Ne feledd azt sem, hogy a fény elűzi a félelmet. Ha a gondolataink homályosak, akár egy ködös őszi nap, szükségünk van a több fényre. Gyerekként éjszaka féltem a képzeletemben élő, szekrényemben megbújó sötét lényektől. Az ágyam melletti éjjelliámpa viszont jó megoldást kínált, egy gyors kattintással meggyőződhettem arról, hogy a székemen nem egy szörnyeteg, hanem a kedvenc macim üldögélt. Ugyanígy vagyunk más jellegű félelmeinkkel is, a nappali világosságban már nem is annyira ijesztőek. A fény gyógyító hatása tudományosan is bizonyított.

Rák

(06.22.–07.22.) Könnyelműségre hajlamosítanak a heti bolygóállások. Költekezel, bár mielőtt kiadod a pénzt, biztos, hogy ideológiát is gyártasz hozzá. Ha mást nem, magadat biztosan meggyőzöd, hogy minden kiadott fillér jó helyre kerül. Pedig nem biztos, hogy így van. Egy érzelmi kérdés erősen foglalkoztat. A hét közepén szinte elgyengülsz, ha csak rágondolsz a nagy ő-re. Elképesztő, hogy mi mindenre képes a megjelenésed, de a legfontosabb, hogy érezd jól magad. A ruhával, sminkkel, körmökkel, frizurával kommunikálunk a világ felé. Egy darabot mutatsz az érzéseidből, a hangulatodból. 

Oroszlán

(07.23.–08.23.) Pár napig mindent csodálatosnak látsz. Úgy érzed, beindulnak a dolgaid. Az elismerés ott kopogtat az ajtódon. Az erőt adó Mars továbbra is a pártfogód. Ettől a héttől a pénzügyeidet igazgatja, sikerrel. Fedezd fel az ősz sokszínűségét, és rendezd át ennek jegyében a lakásodat, kertedet! Hangolódj rá te is a színes évszakra! A tök például az ősz kihagyhatatlan szimbóluma. Amint lehet, szerezz be néhányat – különböző méretben, színekben! Egyedivé teheted, ha belevésed a házszámotokat, esetleg a családneveteket. A terményeket felsorakoztathatod a lépcsőkön, a bejárat közelében.

Szűz

(08.24.–09.23.) Az újdonság varázsa kerít hatalmába. A Merkúr segítségével elmélyülhetsz több, izgalmas, új dologban. Időnként elővesz egy kis nosztalgia is. Régebbi párkapcsolatokban, ha volt is egy kis összezördülés, éppen ezekben a napokban tisztázzátok. Megismered, milyen a valódi, édes kibékülés. A rosszkedv legjobb ellenszere, ha minél több időt töltesz a szeretteiddel. Előfordul, hogy ilyenkor az ember legszívesebben begubózna és a négy falat bámulná naphosszat, elmerülve a világvége hangulatban, de higgyétek el, hogy azzal csak rosszabbá teszitek a helyzetet! Szervezzetek programokat, foglaljátok le magatokat, mert a barátaitok tuti, hogy fel tudnak egy kicsit vidítani benneteket! Legalábbis időlegesen. Az pedig már fél siker.

Mérleg

(09.24.–10.23.)  Legfőbb erősséged a diplomáciai érzéked. Ezen a héten még az is lehet, hogy a főnököd kér meg, simíts el egy vitás kérdést. Ha anyagiakkal kerülsz kapcsolatba, ne szégyellj számolni és gondolkodni! Hódításban is jeleskedsz. Tudod, általában a születésnapja környékén mindenki a legjobb formáját hozza. Hozd te is azt! Köztudott tény, hogy a mozgás boldogsághormonokat szabadít fel a testetekben, ezért ha lehangolt vagy, különösen érdemes a sportokhoz fordulni. Higgy abban, hogy nemcsak a testedben fogod észrevenni a változást, hanem a lelkedben is, mert sokkal kiegyensúlyozottabb és boldogabb leszel. Egy próbát megér, nem? A természet lágy ölén ugyanis van időtök, hogy kiszakadjatok a mindennapokból, és megtapasztaljátok a békés nyugalmat, pont, amire ilyenkor szükségetek van. Csak nézelődjetek, szívjátok magatokba a csendet, és töltődjetek fel egy kicsit, hogy aztán újult erővel vágjatok bele a mindennapokba!

Skorpió

(10.24.- 11.22.) Kis idővel ezelőtt a szerelemért felelős Vénusz még a születési jegyedben járt. Mára már a pénzügyeidet szépíti, de ne aggódj, azért nem maradsz romantikus érzelmek nélkül. A Hold, heti útja során sokféle álmot, vágyat, plátói érzelmeket hoz. Ha gondolsz valakire, akit a munkád során ismertél meg, tudd, hogy ő is vágyik rád. Az apróbb trükkök mellett a szomorkás őszi-téli évszakokra ajánlatos tudatosan felkészülni, s úgy alaktani mindennapjainkat, hogy több időt tudjunk szánni magunkra! Egy-egy jó könyv olvasása, a jógázás, vagy az autogén tréning időigényes, ám többszörösen megtérülő foglalatosság.

Nyilas

(11.23.- 12.21.)  

A mások számára türelmetlenséget gerjesztő Mars segítőtársadul szegődik. Hivatásod területérre lép. Erőt ad és lobbanékonyságot. A hét közepén új gondolatok születhetnek, melyeket később alkalmazva megalapozhatod jövődet. Ne feledd nincs kapkodás, a munkának is beérésre van szüksége, akár egy gyümölcsnek! Hét vége felé a dinamizmusé a főszerep. Menj kirándulni, sportolj, örülj a friss levegőnek és a mozgásnak! Amikor az idő is engedi és rá is érsz, sétákkal, túrákkal feltankolhatod „napfénytartályaidat” 

Bak (12.22. – 01.20.) Az ismerősi körödben valaki állandóan pletykál. Ne hagyd, hogy a szózuhatag, ami ráadásul messze áll a jóindulattól, befolyásoljon! Ha fontos kérdésben kérik a véleményed, hagyatkozz tapasztalatodra és józan eszedre! Hivatásban, munkában jóval többet vállalsz a kelleténél. Ezért, fáradt lehetsz. Teljesíteni akkor tudsz jól, ha ki is pihened magad. Keresd meg legjobb módját a feltöltődési idődnek. A lélek hatalmas kincs, és bizony ápolásra van szüksége. A jó hangulat, és a nevetés olyan, mint egy csodás ékszer. Illatok segítségével ezt az ékszert még szebbé varázsolhatod.  

Bak 

(12.22.-01.20.)  Meg kell tanulnod, hogy nem te vagy életednek egyedüli ura, és nem mindig tőled függ a dolgok végeredménye. És főleg nem te vagy az, akinek a keze nyomán változhatnak mindig a dolgok. Olyan feladatokat kell majd elvégezned, amelyek az önismeret fontos leckéinek számítanak. Ettől függetlenül ne vedd komolyan azokat a tudatlan, primitív acsargókat, akik a bokádig sem érve sikoltoznak, hogy te milyen fennhéjázó vagy! Az ő szintjük a gagyitévék szintje, nem is értenek téged. Érdemes lenne elmenned, megvizsgáltatni a szemeidet. Tudod, ahogy a mondás is tartja, jobb félni, mint megijedni. Mindemellett az étkezésedben figyelj rá, hogy elég A-vitamint és béta-karotint juttass a szervezetedbe!

Vízöntő

(01.21.–02.19.) Szeretnél elmélyültebb munkát végezni, de feszült vagy. Gondolkodtál már azon, hogy valóban jó úton jársz? Tudom, aki a te jegyedben született, nehezen fogadja a kritikát, és nehéz bármiről meggyőzni. Még ha úgy is tűnik, hogy a napi beosztásod zsúfoltsága nem engedi: iktass be hetente egy pihenőnapot, vagy két-háromszor néhány nyugodtabb órát! Ezeken a „semmitevés-órákon” az élvezet-szabály érvényesül: tedd azt, amit valóban szeretsz! Itt nincs kötelező menetrend, nem adhatok ötletet. A hét közepétől, ha nyitott vagy, találkozhatsz olyan lehetőségekkel, amik segíthetnek abban, hogy ellazulj, és kicsit kifújd magad.  Egészséged érdekében kerüld a kétes tisztaságú helyeket, mert könnyen összeszedhetsz bármiféle nyavalyát. 

Halak

(02.20.– 03.20.) Ez a hét, számodra sokkal több nyugalmat hoz, mint másoknak. Kijelentésekben, ugyan könnyelmű lehetsz, de olyan kedvesen reagálsz, ha valaki számon kér, hogy senki nem haragszik meg a mulasztásért. Munkában kedvezően alakulnak a körülmények. Szépek, nyugodtak a hétköznapjaid. A víz fogyasztása naponta többször fontos számodra. Mindig legyen a táskádban, munkahelyeden kéznél egy palack víz. Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát”. Ez a közmondás vonatkozik a megfelelő külső környezet kialakítására, de a lelkünkre is. Nem csak akkor alszik az ember nyugodtan, ha tiszta a lelkiismerete, hanem akkor, ha aggodalmait és haragját le tudja tenni.

Melitta
Telefon: +36-20/922-52-92
E-mail: melitta@ahol.com
Honlap: www.gil.hu/melitta/melitta.html
WebTv: www.melittatv.hu