Vitathatatlan, hogy a kor előrehaladtával sok minden megváltozik az ember életében. A gondolkodásunk a világról, az önmagunkról alkotott képünk vagy akár biológiai értelemben a testünk is átalakul, még ha sokszor ennek nem is örülünk. Kérdés, hogy a szerelemnek hasonlóképpen át kell-e alakulnia. Egy idősebb ember valóban csak szeretni tud, és nem szerelemmel szeretni?
Eddig csak az 50-es, 60-as korosztály kereste az örök ifjúság titkát, ma már a huszonévesek is ránctalanító krémeket használnak. A fiatalok mintha megrettentek volna az idő múlásától. Egyesek a néhány szál ősz hajukat is befestetik, mások bőrfeszesítőkkel küzdenek a narancsbőr ellen. Bár ez a probléma elsősorban a nőket, vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy a lányokat érinti, de bizony a fiúk is beszállnak a küzdelembe.
Az átlagéletkor emelkedése nagyszerű, de egyben komoly kihívást jelentő jelenség napjainkban. A fiatalságot idealizáló társadalomban az időskorral kapcsolatos tévhit, hogy az idős ember csak depressziós lehet, és minden oka megvan arra, hogy izoláltan élje le életének hátralévő részét. Mindez azt a kérdést is felveti, hogy mit jelent és hány évet, amikor azt mondjuk, hogy „életének hátralévő része”. Az ilyen és ehhez hasonló torz gondolkodás nem ad valós képet, sőt úgy gondoljuk, hogy a társadalom nyomása, valamint a hibás ok-okozati következtetés befolyásolni képes az idős ember hangulatát, saját magához való viszonyát.
Az időskor a 65 év és az azon túli időszak. Egy adott civilizáció értéke lemérhető azon, hogy milyen értelmet kölcsönöz a teljes életciklusnak. Ugyanis ez az értelem áthatja az új generációk életét és esélyeit arra, hogy képesek lesznek-e szembenézni a végső kérdésekkel.
Az öregedés diagnózisa csődöt mond, ha csupán a naptári életkorra támaszkodik. Az életkori szakaszok eltolódása miatt szükség van az öregségről és az öregedésről alkotott nézetek felülvizsgálatára. Nemcsak az orvostudomány, de a pszichológia és a gerontológia is egyetért abban, hogy tudományos szempontból tarthatatlan, ha az ember életkorát csupán az évei száma alapján akarjuk meghatározni.
Pszhichikai (szellemi és lelki) változások
Eddig általánosan elfogadott vélemény volt, hogy az öregedőember intellektuális képessége folyamatosan leépül. Az újabb pszichológiai tesztek egészen más eredményt mutatnak: az életkor növekedése csak másodlagos. A szellemi képességek megmaradása az öregedő embernél attól függ, hogy élete folyamán mennyire szokott hozzá a szellemi munkához, és ezt mennyire tartja továbbra is fenn. Ezért fontos, hogy az öregedő ember intellektuális szintjének megfelelő társaságot találjon.
Az öregedés folyamán jelentkező személyiségbeli változásokért (amit korábban kizárólag az életkorral hoztak összefüggésbe) a környezet által gyakorolt kontrollfunkció átalakulása felelős. Vagyis a környezet az idősekkel szemben elnézővé válik, és ezáltal diszkriminálja az öregedő embert, aki azt érzékeli tehát, hogy bizonyos dolgok megengedhetők, sőt mintha bizonyos fokig „el is várnák” ezt tőle – így hát egy idő után meg is akar felelni ezeknek az „elvárásoknak”.
Ekként válhat „aranyos”, „bolondos” öreggé. Ezzel szemben azok az öregedő emberek, akik társadalmi pozíciójuknál fogva ezt nem engedhetik meg maguknak, nem is válnak ilyenekké. Persze téves volna mindebből azt gondolni, hogy az öregedés „problémamentes” lenne.
Makai Gábor
klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, az MPE kandidátusa
