Melitta horoszkóp (04.30.-05.06.)

0
461

„Mint csillagok az égen, a gondolatok megvilágítják az utadat: megkönnyítik, hogy elérd a végcélt.” Katie Patrick

Kos

(március 21.–április 20.) Ebben az időszakban megéri küzdeni az álmokért, és visszavenni a kezedből lassanként kicsúszó irányítást az életed felett! Párkapcsolatban nem éghetsz folyamatosan magas lángon. Nem biztos, hogy amit eddig 100%-nak vettél, az ezentúl is mindig úgy lesz. Ragadd meg a lehetőségeket, érezz rá mit szeretnél, mert van, ami csak egyszer adódik az életben! A változás soha nem egyszerű, akár szakításban gondolkodsz, akár a mostani kapcsolatodat emelnéd egy felsőbb szintre. Magától érthető, hogy vannak kétségeid. Az egyhelyben toporgás néha sokáig fenntartható, jól bele is lehet ragadni.

Bika

(április 21.–május 21.)  A Bika egy lágyabb, harmonikusabb jegy mellett tud leginkább jól működni, akivel nem áll fent versenyhelyzet. Abban a pillanatban, mikor ennek az ellenkezőjét érzed, már nem önmagadért vagy jelen a párkapcsolatban, hanem mint domináns fél. Ha olyannal kell együtt dolgoznod, akinek nem a tiédhez hasonlóak a képességei, az a te munkádra is hatással lesz. A legtöbb, amit tehetsz, hogy a magad érdekében is megpróbálod felzárkóztatni. Az újdonságok új tapasztalatokat is hoznak magukkal, ezért ne ijedj meg a változásoktól! Maradj nyitott, és figyeld, hogyan reagálsz a különböző helyzetekben! Nem csak a világról, magadról is sok dolgot megtudhatsz ezáltal. 

Ikrek

(05.22.– 06.21.)  Egy Ikrek-et leginkább a szürkeséggel és egyhangúsággal lehet kikergetni a világból. Ez nem azt jelenti, hogy a nap minden percében a figyelemfelkeltésre kell törekedned, de ő az a csillagjegy, aki egy hétköznap esti filmnézést is szeret megfűszerezni. A monotonitást nehezen viseli, ezért biztos belopod magadat a szívébe, ha képes vagy a folyamatos megújulásra és olykor változatosságot viszel a mindennapokba. Hétfőn talán nem is veszed észre, hogy amikor egy apró szívességet kérsz valakitől, mekkora terhet teszel a vállára. Valami, amibe sok energiát fektettél, nem azt az eredményt hozza, amit vártál, és ez csalódással tölt el. Különösen rosszul esik, hogy egy számodra fontos ember nem éppen jóindulatúan viselkedik, amikor erről beszélsz neki. 

Rák

(06.22.–07.22.) Egészen elgyengülsz valakitől, és kivételesen engedsz a kísértésnek, hagyod, hogy a jóleső érzés teljesen átjárjon. Egészen belefeledkezel a kellemes boldogságba. Közben persze kicsit félsz attól, mi lesz, ha így kiszolgáltatod magadat valakinek. Sokan úgy ugranak bele egy Rák-kal párkapcsolatba, hogy saját igényeiket elnyomva próbálnak megfelelni a csillagjegynek, pedig a cél az, hogy olyan ember mellett kössön ki, akinek szintén megfelel ez a felállás. A Rákok rettegnek már a puszta gondolatától annak, hogy valaki megpróbálja őket korlátok közé szorítani. A jó hír, viszont az, hogy ha egy Rák melletted döntesz, akkor biztosan nem enged majd el. 

Oroszlán

(07.23.–08.23.) A csillagok sokszor adnak segítő előrejelzéseket, hogy utadat segítsék. Lehet, hogy most úgy érzed, nem fogsz boldogulni az új helyzetekkel, de ha elég bátran viselkedsz, hamarosan kiderül, hogy több területhez van tehetséged, mint azt hitted volna. Ki kell állnod amellett, ami fontos neked, de meg kell tanulnod kompromisszumokat is kötni! A kölcsönös együttműködés jegyében most kibontakozhat a boldogság, de ehhez az kell, hogy tisztában legyél körülményeiddel, főleg magaddal. Amennyiben van barátod/barátnőd, ne feledd, akkor tudsz vele leginkább hosszútávon tervezni, ha megadod neki a szabad teret, és mindemellett magadat sem szorítod háttérbe! 

Szűz

(08.24.–09.23.)    Kifelé keménynek, céltudatosnak és legyőzhetetlennek mutatod magad, de mélyen belül van egy teljesen másik oldalad is. Na, nem mintha azt könnyebb lenne kezelni. Itt az ideje, hogy nyiss a külvilág felé, mert sok izgalmas kalandot kínál számodra. Téged legfeljebb a félelmeid tarthatnak vissza attól, hogy ezek örömet okozzanak. Sok időt töltöttél úgy, hogy befelé figyeltél, a saját érzéseidet, gondolataidat elemezted, és ez nagyon hasznos volt, de már nem lehet itt leragadni. Megérdemled a boldogságot! Merd megmutatni önmagad, még akkor is, ha az furcsa, mert ezzel a különcséggel teheted naggyá magadat és jellemzően a társaságodat!

Mérleg

(09.24.–10.23.) Igen mély rétegei vannak csillagjegyednek. Csak semmi unalmas, megszokott, mert az biztosan nem lesz figyelemfelkeltő egy igazi Mérleg számára. Nem kell bűvészmutatványokat produkálni, viszont fontos, hogy a társadban megláss valami nem mindennapi, különleges dolgot. Ha boldog szerelemben élsz, akkor lehet, hogy komoly elhatározásokat tesztek jövőtökkel kapcsolatosan. Ha még keresed az igazit, több ígéretes jelöltet felvonultathatsz. Hallgass a szívedre, meg fogja súgni, ki az, akivel hosszabb távon is érdemes lehet tervezned! 

Skorpió

(10.24.- 11.22.) El kell engedned a régi, berögzült sérelmeket, mert ezek azok, melyek megakadályozzák haladásodat, boldogságodat! Ne állj önmagad útjába, és ne próbáld a régi fájdalmakat azzal gyógyítani, hogy valaki mást te is megsebzel! Amennyiben sikerül új fejezetet nyitnod, a nagy, beteljesülő szerelem gyorsabban rád talál. A hét második felétől új kalandokat, új kihívásokat keresel, és egészen fellelkesít, amikor ezekhez partnert is találsz. Ne hagyd, hogy a kezdeti lelkesedés alábbhagyjon és tétlenségbe fulladjon! Ha ki akarsz próbálni valami új dolgot, mielőbb tedd meg érte az első lépéseket! Nem csak egy bizonyos kapcsolatod, a saját személyiséged is sokat fejlődhet ezáltal. 

Nyilas

(11.23.- 12.21.) Meg kell tanulnod kommunikálni az érzelmeidről, mert ez lehet az egyetlen hiánya a boldogságodnak. Minden körülmény adott lesz ahhoz, hogy egy bensőséges kapcsolatot komolyra fordíts valakivel. Fontos lesz elmondani, mi az, amire vágysz, de mellette hallgasd meg a másik feled igényeit is. Szerdán, és leginkább hét vége felé, feszegeted a határokat, keresed a helyed a világban, és lehet, hogy valakinél túlságosan messzire mész. Nem kizárt, hogy olyasmit mondhatsz, ami mindkettőtöket kellemetlen helyzetbe hozza. Figyeld jobban mások reakcióit, és vigyázz, nehogy később megbánd amit mondtál, vagy amit tettél!

Bak 

(12.22.-01.20.) Ez az hét türelemre tanít a szerelem terén, és ez a lecke elsőre kissé fullasztónak tűnhet. Ha azonban sikerül elfogadnod, hogy nem mindig az első érzelemből és sejtelemből döntesz, hanem hagysz időt magadnak az érzéseid megismerésére és megértésére, akkor rá fogsz jönni, hogy így jobban követheted szívedet. Nehéz feladatok sora van mögötted, és még előtted is sok akadály sorakozik, de már látod a fényt az alagút végén. Ez jóleső izgalommal tölt el. Tarts még ki egy kicsit, mert muszáj, mert kell!

Vízöntő

(01.21.–02.19.) Lehetséges, hogy a magánéletedben kevésnek érzed azt a törődést, melyet kedvesedtől kapsz. Sokkal több intimitásra lenne szükséged, gyengédségre és figyelmességre vágysz. Finoman, közöld vele! Számos új, használható ötleted lehet a munkahelyeden. Okosan közelíted meg a teendőidet, rájössz, hogy miként teheted hatékonyabbá magad. Felgyorsíthatod a munkamenetet, ám a többiek nehezen tartanak veled lépést. Valaki a környezetedben nagy kihívások előtt áll, és te igyekszel a segítségére lenni, még akkor is, ha ez neked is okoz némi kellemetlenséget. Lehet, hogy most nem úgy látod rajta, mintha kifejezetten hálás lenne, de ez csak azért van, mert rendkívül feszült. 

Halak

(02.20.– 03.20.) A magánéletedben nagyon értékessé válhat számodra minden együtt eltöltött pillanat, és szükségben vigasztalást találhatsz kedvesednél. Szervezzetek minél több közös programot! Előfordulhat, hogy csípős mondatokkal illetnek, vagy megkritizálják a munkádat. Valójában nincs különösebb baj a teljesítményeddel, inkább még több feladatot próbálnak a vállaidra tenni, valamiféle nyomást gyakorolva rád. Mások meg maguk menekülnek a munkába, valami vagy valaki elől. Ne hagyd, hogy bűnbakot csináljanak belőled, tisztázd a helyzetet azonnal, állj ki magadért! Úgy tűnik most ezt kell megtanulnod, életednek eme szakaszában. 

Melitta
Telefon: +36-20/922-52-92
E-mail: melitta@ahol.com
Honlap: www.gil.hu/melitta/melitta.html
WebTv: www.melittatv.hu